Ha már úgyis lefelé bámulnak, miért ne onnan világítson a vörös fény. Az egyetlen probléma, hogy ezt is nagyon könnyen meg lehet szokni.
Hirdetés
 

Ahogy a gyalogosok egyre gyakrabban közlekednek a mobiltelefonjukat bámulva, az ilyen figyelmelenségből eredő balesetek száma is növekszik, ezért Hongkongban újszerű megközelítéssel próbálják növelni az átkelőhelyek biztonságát – számolt be róla a Bloomberg. A hagyományos, oszlopokra szerelt, "piros akkor tilos" emberkés jelzőlámpák helyett LED-es világítássalmagukat az átkelőhelyeket borítanák vörös fénybe, ami reményeik szerint a telefonok miatt lefelé bámuló gyalogosoknak is könnyebben feltűnik, és kevésbé sétálnak majd le rossz ütemben az úttestre.

A hongkongi utakon elhunyt gyalogosok száma a cikkben idézett statisztika szerint elmúlt három évben összességében csökkent ugyan, és tavaly 100 ezer lakosra 0,74 ilyen eset jutott (ami New York államban például majdnem a duplája), az áldozatok között nőtt a jelzéseket nem követő gyalogosok halálozásának arány. Az év első hat hónapjában az ilyesmivel ellátott átkelőhelyeken 7-ből 4 halálos balesetre volt igaz, hogy az áldozatok figyelmen kívül hagyták a jelzéseket. Eközben a szakértők arra figyelmeztetnek, hogy a gyalogosok figyelmének fokozása csak része a probléma megoldásának.

A legegyszerűbb az lenne, ha ők is odafigyelnének

Az új megoldás hat hónaposra tervezett próbaüzemére Hongkong összesen négy helyszínén kerül sor. A lap tudósítása szerint a most bevezetett rendszer több évtizedes globális innovációra épül, amelynek célja a gyalogosok biztonságának megőrzése a forgalmas utakon való átkeléskor. Ezek között említik a látássérülteket segítő hangjelzéseket, amelyeket ma már világszerte alkalmazzák, egyes országokban, például Ausztráliában pedig olyan érintőpaneleket telepítenek, amelyek rezegnek, amikor biztonságos az átkelés. Skóciában az úgynevezett smombie-kat (smartphone zombie) a megfelelő helyeken külön jelzőtáblákkal figyelmeztetik rá, hogy kicsit szedjékössze magukat.

Hawaiion, Honoluluban egyszerűbb megoldással próbálkoztak, amikor néhány évvel ezelőtt egyszerűen betiltották az SMS-ezést egy átkelőhelyen, de Dél-Koreában vagy Németországban már hasonló LED-lámpákkal kísérleteznek. Hongkongban az új ötlet állítólag vegyes fogadtatásra talált: a Bloomberg által idézett helyi lakosok elismerték ugyan, hogy a lámpák visszaterelték a figyelmüket a forgalmi helyzetre, de ehhez hozzátették, hogy nagyon könnyű hozzászokni a dologhoz, ezáltal pedig ugyanúgy megfeledkezni róla. A riportból nem derül ki, hogy a smombie sétálgatást alapvetésnek tekintik-e.

Közösség & HR

Szimulált elefántok leplezik le az önvezető rendszerek ügyetlenségét

Egy új benchmark azokat a megbízhatósági értékeléseket feszegeti, amelyekből nem igazán derül ki, hogy az önvezető modellek hogyan és milyen gyakran mondanak csődöt a váratlan helyzetekben.
 
Hirdetés

A jövőálló digitális megoldások sikere az üzleti értékteremtésben mérhető

Az informatikai fejlesztések gyakran technológiai kérdésként jelennek meg, pedig egy kódsor vagy digitális megoldás önmagában soha nem lehet végcél. A 4D Soft több mint 35 éve ennek szellemében fókuszál a projektek negyedik dimenziójára: az üzleti értékteremtésre.

A biztonság ’balra tolódása’ az alkalmazásfejlesztésben nem csak technikai kérdés. A DevSecOps-elvek érvényesüléséhez az IT-szervezet működését és más területekhez való viszonyát is újra kell szabni.

a melléklet támogatója a Clico

Hirdetés

A hibakeresés nem egyenlő az alkalmazásbiztonsággal

Építsünk olyan AppSec környezetet, amely csökkenti az alkalmazásfejlesztés kockázatait, de nem válik a gyors leszállítás akadályává!

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.