Nehéz lesz az IT-vezetőknek, de nem kell hét szűk esztendőre készülniük
A Gartner szerint Európában a vállalati beszerzéseket sújtja ugyan az infláció, de növekednek is az IT-büdzsék.
Kínában is örülnek, amikor kibontjuk a karácsonyi ajándékot
A Nikkei Asia cikke szerint fogalmunk sincs róla, hogy a kínai szabályozásnak alávetett gyártók játékai vagy alkalmazásai kinek és milyen adatainkat küldözgetik szorgalmasan.
Nagyüzemben megy a kukázás a Metánál
A nehezebb időszakát élő közösségi polipnál nem csak a kollégáktól válnak meg, hanem különböző hardveres projektektől is. A Portal forgalmazása megszűnik, a várt okosóra pedig meg sem fog születni.
A CISA új útmutatója segít a sebezhetőségek súlyának meghatározásában
A szervezet döntési fája alapján könnyebb lesz eldönteni, hogy a sebezhetőségek foltozásánál milyen menetrendet érdemes kialakítani.
Teljesen elolvadt a SoftBank hatalmas összegű befektetéseinek nyeresége
A japán cégcsoport legutóbbi negyedéves eredményei szerint addig forgatták a több mint 100 milliárd dollárjukat, hogy öt év után úgyszólván elölről kezdhetik az egészet.
Lekapcsolták egy hírhedt zsarolóbanda tagját
A Lockbit zsarolóvírus évek óta szedi áldozatait, de igazán idén vált dominánsá. Az elkövetett bűncselekmények azonban szerencsére nem mindig maradnak következmények nélkül.
Pénteken csődeljárás alá vonták az FTX-et. Sokan és sokat buknak
2019-ben alapították, másfél év múlva 25 milliárdra értékelték. De még ennél is gyorsabb volt az összeomlása.
Elbocsátási hullám: a lelkesedésünkön és a bukásunkon is a vállalatunk nyer
A vállalatok, különösen a Szilícium-völgy techcégei az alkalmazottaktól teljes odaadást várnak, de ez nem kölcsönös. Ha a részvényesek érdeke úgy kívánja, azonnal megválnak akárhány embertől.
Még két napig jelentkezhetnek be erre a kétmillió forintra magyar iskolák
November 15-én zárul a Vezető Informatikusok Szövetsége idei iskolai pályázata!
Segítő eszközből veszélyes fegyver: így lesz az MI-ből mindent látó Nagy Testvér
Egy amerikai lap részletes riportban mutatta be, hogyan lett egy a mentális problémák segítésére kitalált MI-ből ellenőrizhetetlen megfigyelőeszköz.
Hirdetés

A hibakeresés nem egyenlő az alkalmazásbiztonsággal

Építsünk olyan AppSec környezetet, amely csökkenti az alkalmazásfejlesztés kockázatait, de nem válik a gyors leszállítás akadályává!

A biztonság ’balra tolódása’ az alkalmazásfejlesztésben nem csak technikai kérdés. A DevSecOps-elvek érvényesüléséhez az IT-szervezet működését és más területekhez való viszonyát is újra kell szabni.

a melléklet támogatója a Clico

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.