Úgy tűnik, hogy az elektromos vontatók 800 kilométeresnek hirdetett hatótávolsága a gyakorlatban ennél sokkal kevesebb lehet, bár pontos adatokat a gyártó továbbra sem közöl.

Öt évvel azután, hogy a Tesla először mutatta be a nagyközönségnek a Semi elektromos kamiont (nyergesvontatót), idén decemberben végre el is kezdte szállítani első ügyfeleinek az új járműveket. A PepsiCo ezek szerint azt tervezi, hogy 2023-ban 100 darab ilyen kamiont állít munkába, amelyek olyan partnereinél végzik majd a kiszállításokat, mint az amerikai Walmart és a Kroger áruházláncok. A vállalat ezzel párhuzamosan korszerűsíti is az üzemeit, például 750 kilowattos töltőállomásokkal szereli fel több telephelyét, hogy kiszolgálja az első körben használatba vett 36 darab Tesla Semi kamionját.

A nagy bejelentés óta azonban viszonylagos csend van a Tesla járművei körül, egyebek mellett még azt sem tudni róluk pontosan, hogy mennyibe kerülnek majd, a többi ügyfél mikor kezdheti el használni őket, vagy hogy mekkora a maximális teherbírásuk. Most úgytűnik, hogy ez utóbbival kapcsolatban meg is van az okuk a hallgatásra. Az 500 mérföldes (800 kilométeres) hatótávolságú elektromos vontatók sikeres bevezetése őrült fontos lenne a társaságnak, de a hírek szerint a PepsiCo már most úgy látja, hogy ez a táv jelentősen csökken, ha a Tesla Semi nehéz rakománnyal indul útnak.

Túl sok mindent továbbra sem tudni róla

A Reuters néhány nappal ezelőtti riportja megerősíti, amit a Tesla kritikusai már régóta hangoztatnak. A cég Frito-Lay részlege könnyű élelmiszeripari termékeket értékesít, így a társaság illetékes alelnöke szerint jó jelölt az elektromos kamionok számára, amelyek nehéz akkumulátorai korlátozzák a rakomány kapacitását. A Semi ennek alapján 425 mérföldre (684 kilométerre) tudnak szállítani a Frito-Lay élelmiszereket, de más termékek, például az üdítőitalok esetében már csak 100 mérföldes (160 kilométeres) utakra jók. A krumplicsipsszel teli vontatmány pedig nyilván nem az elképzelhető legintenzívebb igénybevétel.

A hírügynökségnek nyilatkozó elemző ezzel kapcsolatban arról beszélt, hogy a Teslának még "rettenetesen sokat kell bizonyítania" a haszonjárművek tágabb kereskedelmi piacán, ehhez képest egyelőre nem nyilatkozik a hasznos teherről, a Semi saját tömegéről vagy áráról. Azt a PepsiCo sem árulta el, hogy mennyit költött az új kamionokra, de a Reuters egy másik szakértőre hivatkozva arról ír, hogy a Seminek megfelelő gépekhez 230-240 ezer dollárért lehet hozzájutni – kivéve, hogy az 1000 kWh-s akkucsomagok ezeknél esetenként kétszer is nagyobbak, ami nyilván a Teslák árában is jelentkezik.

Piaci hírek

Biztonsági katasztrófával és kamu statisztikával érkezik a Trumpok okostelefonja

A kommentárok szerint a Trump Mobile T1-es okostelefonja már azzal felülmúlta az előzetes várakozásokat, hogy a jelek szerint tényleg létezik, de a szolgáltató tízszer több megrendelésről számolhatott be a valóságos számokhoz képest.
 
Hirdetés

Az adatkezelés újragondolása 2026-ban: hogyan oldja meg a Synology DS sorozat a valós üzleti kihívásokat

2026-ban a vállalkozások minden eddiginél több adatot generálnak és használnak. Az előrelátó vállalatok ezért újraértékelik a megközelítésüket: mi lenne, ha a tárolás, a biztonsági mentés és az együttműködés egyetlen rendszerben kezelhető lenne?

Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.

a melléklet támogatója a ONE Solutions

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.