Az 5G és az MI együtt oltja az erdőtüzeket
Egy néhány éve működő startup 5G-alapú futótűz-észlelő rendszere állítólag már több tízezer észlelésnél jár, felgyorsítva a reagálást a készülő katasztrófákra.
Megjavították a Browse with Binget a ChatGPT-4-ben
Már nem bontja le a fizetési falakat. Egyelőre csak a Plus és az Enterprise változat előfizetői kapcsolhatják be.
Előrendelhető a Meta új headsetje
A vállalat két hét múlva kezdi kiszállítani az Quest 3 első példányait, amelynek drágább verziójához féléves Meta Quest+-tagság is jár.
Atomhatalom lesz a Microsoft?
Meg hamarosan az összes komolyabb felhős konkurense, ha stabil energiaellátást akar az egyre gigantikusabb adatközpontjainak.
Megpróbálja elintézni az Amazont az amerikai versenyfelügyelet
Mérföldkőnek tartott monopóliumellenes per indult a vállalat ellen, a hatóság szerint az Amazon a kereskedőket és a fogyasztókat is a markában tartja.
Tesz a politikára az X
Egy félmilliárdos közösségi platform esetében aggasztó, ha nem erősíti, hanem éppen ellenkezőleg, gyengíti a politikai tartalmú álhírek elleni védőhálót. Az EU fenyeget, a népszavazásra készülő ausztrálok aggódnak.
Jól megy a Palo Altónak, gyorsan vesz is két céget
A kaliforniai székhelyű vállalat visszanyúl a gyökereihez: két izraeli startupot szemelt ki, összesen egymilliárd dollár értékben.
Generatív MI-alapú asszisztens költözik az SAP nyilvános felhőjébe
Csak beszélni kell hozzá. De erről az élményről az on-premise és magánfelhős SAP-rendszereket használók biztosan lemaradnak.
Az Amazon is a zsebébe nyúlt, és bezsákolt egy menő MI-fejlesztőt
A vállalat akár 4 milliárd dollárt tolhat a ChatGPT egyik fő riválisát fejlesztő Anthropicba, bár ez a megállapodás állítólag nem teljesen olyan lesz, mint a Microsoft és az OpenAI társulása.
Podcastokat szinkronizál géppel a Spotify
A svéd szolgáltató egyelőre néhány népszerű podcastot igyekszik minél több emberhez eljuttatni. Természetesen az MI hatékony közreműködésével.
A hurráoptimizmusnak régen vége, a fejlesztések sem technikai köntösben zajlanak már, hanem üzleti, jogi és kockázatkezelési megfontolások dominálnak. Belépőben vagyunk a cloud második korszakába.

a melléklet támogatója a ONE Solutions

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.