Egy néhány éve működő startup 5G-alapú futótűz-észlelő rendszere állítólag már több tízezer észlelésnél jár, felgyorsítva a reagálást a készülő katasztrófákra.

Ebben az évben egyedül Washington államban 1855 tűzeset során több mint 155 ezer hektárnyi terület égett le, ami jól mutatja, mennyire kritikus dolog a gyorsan terjedő tüzek kezdeti szakaszban való észlelése. A Business Insider riportja szerint ehhez jelenthet hatékony eszközt a Pano AI nevű startup technológiája, ami ultranagy felbontású, 360 fokos látószögű kamerákat és a cég saját MI-platformját használja az erdőtüzek szkennelésére, azonosítására és megfigyelésére. Az 5G hálózaton működő rendszer március óta az állami hatóságoknak is adatokat szolgáltat, a lap beszámolója alapján 20-30 perccel rövidítve az illetékes szolgálatok válaszidejét.

Az 5G előnyeire, így a magasabb sávszélességre épülő megoldást a tervek szerint több másik helyen is bevezetik, így például a kanadai Brit Kolumbiában, ahol az erdőtüzek az utóbbi időben egyre pusztítóbbakká váltak. Maga a Pano AI azt állítja, hogy a cég 2020-as indulása óta több mint 50 ezer különféle tűzesetet észlelt, az éghajlatváltozás pedig egyre növeli a gyorsan terjedő és pillanatok alatt ellenőrizhetetlen méreteket öltő futótüzek kockázatát. A startup Pano Stations nevű hardverelemei San Franciscóban készülnek, és két nagyfelbontású kamerából, illetve egy cellás modemet tartalmazó edge számítógépből állnak.

Az 5G nyitja meg a lehetőségeket

Miután az ügyfelek meghatározzák a lefedettséget igénylő területeket, a Pano felszereli az állomásokat valamilyen magaslati pontra, azok pedig ontani kezdik magukból az adatokat, darabonként és havonta több mint 100 gigabájtot termelve. Ekkora mennyiség feldolgozásához már nyilvánvalóan gépi látás (computer vision) algoritmusokra van szükség, a humán elemzők feladata csupán a mesterséges intelligencia hamis pozitív jelzéseinek kiszűrése. A tüzek észlelésekor automatikus push értesítések mennek az ügyfelekhez, akik a helyadatok mellett hivatkozást is kapnak egy percenként frissülő jelentéshez.

A cikk szerint a 4G egyszerűen nem biztosít megfelelő sávszélességet a technológia zavartalan működéséhez, így az 5G ebben is nagy potenciállal rendelkezik. A Business Insider a Pano AI vezetőjét idézi, aki szerint már azt vizsgálják, hogy miként tudnának élő közvetítést streamelni ügyfeleiknek, amelyek jellemzően kormányzati ügynökségek, villamosenergia-szolgáltatók, távközlési társaságok és az érintett területeken fekvő ingatlanok tulajdonosai. Elmondása alapján a tűzszezonban sorra kapják a visszajelzéseket arról, hogy milyen sok múlik a riasztásainkon, ami azt mutatja, hogy termékük tényleg kézzelfogható hatással bír.

Mobilitás

Bemutatta első új mesterségesintelligencia-modelljét a Meta szupercsapata

Bár a Microsoft tudna róla mesélni, hogy mi lett a vége a Copilot erőltetett nyomulásának, nemsokára a Meta Muse Spark nevű MI-modellje is ott fog duruzsolni a vállalat minden jelentős online szolgáltatása mögött.
 
Mesterséges intelligencia, DevSecOps, platformkonszolidáció – leggyakrabban ez a három szó hangzik el a szakértők szájából.

a melléklet támogatója a Clico

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.