A vállalat akár 4 milliárd dollárt tolhat a ChatGPT egyik fő riválisát fejlesztő Anthropicba, bár ez a megállapodás állítólag nem teljesen olyan lesz, mint a Microsoft és az OpenAI társulása.

Az Amazon akár 4 milliárd dollárt is befektethet az Anthropicba, tulajdonrészt szerezve a mesterséges intelligenciát fejlesztő vállalkozásban. A két vállalat hét eleji bejelentése szerint az Amazon az első körben 1,25 milliárd dollárt invesztál az Anthropic kisebbségi részesedésébe, de a megállapodás lehetővé teszi, hogy ezt később több mint háromszorosára emelje. A cél egy olyan szoros kapcsolat kialakítása a prominens MI-startuppal, ami hasonló lenne a Microsoft és a ChatGPT mögött álló OpenAI közötti szövetséghez, ahogy az Amazon egyre élesebb versenyt folytat a Microsofttal, a Google-lal vagy az Nvidiával.

A megállapodás részeként az Anthropic az Amazon felhős számítástechnikai platformját és annak dedikált Trainium MI-csipjeit fogja használni modelljeinek elkészítéséhez, biztosítva a költséges adatközponti erőforrásokat az új generatív mesterségesintelligencia-rendszerek (nagy nyelvi modellek, LLM-ek) kritikus munkafolyamataihoz. Maga az Amazon is új szolgáltatásokon dolgozik, hogy lépést tartson a többiekkel az MI-fegyverkezési versenyben, de a mostani ügylet távlati célja olyan MI-alapmodellek kifejlesztése lenne, amelyekre az egyre nagyobb teret hódító MI-rendszerek támaszkodhatnak majd világszerte.

Az Anthropic a legutóbbi befektetési körét állítólag már 5 milliárd dollár körüli értékeléssel vezényelte le, és z OpenAI egyik legnagyobb versenytársának tartják az Inflection AI vagy a kanadai Cohere mellett. Tavaly a Google is 300 millió dollárt fektetett be az Anthropicba, és az Amazonnal kötött megállapodás híre is mindössze hét hónappal azután érkezett, hogy a startup bejelentette a Google csipjeinek és felhős infrastruktúrájának használatát. Igaz, az Anthropic MI-chatbotja azóta megjelent az AWS Bedrock szolgáltatásában, lehetővé téve a generatív MI-alkalmazásokat cloud alapú építgetsét.

Egészen olyan, de teljesen más

Az Anthropic saját ChatGPT-riválisának, a Claude-nak az Egyesült Államokban és az Egyesült Királyságban érhető el a legújabb verziója, ami a beszámolók alapján kifinomult párbeszédre és kreatív tartalomgenerálásra képes egészen az összetett érvelésig és részletes instrukcióig. Bár az Amazonnal kötött üzlet sokban emlékeztet a Microsoft sok milliárd dolláros befektetésére, ez nem tartalmaz semmilyen kizárólagosságot, és az Amazon stratégiája is sokban különbözik a Microsoftétól, amennyiben az exkluzivitással szemben a legtöbb választási lehetőséggel próbálja magát eladni az ügyfeleknek.

A kommentárok kiemelik, hogy a generatív mesterséges intelligencia felfutásának eddigi legnagyobb nyertese az Nvidia volt. Az Amazon és az Anthropic közötti megállapodás most lehetővé teheti az Amazon Web Services (AWS) számára, hogy tényleges alternatívát jelenítsen meg az MI-fejlesztők előtt az Nvidia termékeivel szemben, és eloszlassa azt a felfogást, hogy az Amazon lemaradt az MI-versenyben. Az Anthropic egyébként akkor jött létre, amikor az OpenAI alkalmazottainak egy csoportja kivált a vállalatból a Microsoft első, 2019-es befektetését követően, és a hírek szerint jóval kisebb részesedést engednének át az Amazonnak, mint a Microsoftnak az OpenAI-ban szerzett 49 százalékos tulajdoni hányada.

Piaci hírek

A jó oldalon is készülnek az MI-modellek feltörésére

A sebezhetőségek feltárásának egyik módja, amikor különféle trükkökkel próbálják rendellenes működésre bírni a mesterséges intelligenciát, és ezeket az erőfeszítéseket is az automatizálás emelheti új szintre.
 
Hirdetés

A VR szemüveg nem csak a szórakoztatóipart forradalmasítja

A virtuális valóság világa folyamatosan fejlődik. Az új technológiák és a fejlesztések segítségével a felhasználók eddig soha nem tapasztalt módon merülhetnek el a digitális élményekben. Ebben a cikkben bemutatjuk a VR szemüvegek típusait, és azt is végigvesszük, hogy milyen áttöréseket hozott a virtuális valóság az élet különböző területein.

Bejelentési kötelezettségük elmulasztása, és a szabályoknak való sorozatos meg nem felelés komoly pénzbírságot vonhat maga után.
Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.