Az amerikai versenyfelügyelet (FTC) régóta várt trösztellenes keresetet nyújtott be kedden az Amazon ellen, azt kérve a bíróságtól, hogy mérlegelje a társaság rákényszerítését egyes eszközeinek eladására, miután monopolizálja az internetes gazdaság legjövedelmezőbb területeit. A vádak szerint az Amazon megakadályozza a kereskedőket, hogy más piactereken olcsóbban kínálják termékeiket, emellett arra kényszeríti őket, hogy igénybe vegyék a társaság raktározási és szállítási szolgáltatásait, megnövelve ezzel az eladók s a fogyasztók költségeit is.
Az Amazon elleni eddigi legnagyobb horderejű trösztellenes fellépésről már június végén megszellőztették, hogy abban a vállalat legfőbb internetes piacterére fognak koncentráni, ahol piaci fölényét kihasználva bünteti és jutalmazza az online kereskedőket. Az FTC két évvel ezelőtt kinevezett elnökének irányításával már három eljárást is indított az Amazon ellen, de a beszámolók alapján ez a mostani lesz az, amitől az 1,3 billió dollárra értékelt cég egész idő alatt tarthatott, és ami akár az Amazon feldarabolásához vagy átstrukturálához is vezethet a bíróság döntésének függvényében.
Kisebb-nagyobb izgalmak következnek
A per előzménye, hogy a hatóságokhoz évek óta érkeznek a panaszok az Amazon és más technológiai óriáscégek visszaéléseiről a keresés, a közösségi média vagy az online kiskereskedelem terén fennálló dominanciájuk kapcsán. Ezzel az érintett platformszolgáltatók a legfontosabb netes csatornák kapuőreivé (gatekeeper) váltak, az Amazon és a többi Big Tech szolgáltató elleni fellépés szükségessége pedig már nem csak Európában, hanem a tengerentúlon is azon kevés elképzelések egyike, amelyekben a demokraták és a republikánusok nagyjából megegyeznek.
A fenti keresethez a beszámolók alapján 17 amerikai állam főügyésze csatlakozott, és négy évig tartó nyomozás, illetve az Alphabet és a Meta ellen indított szövetségi eljárások előzték meg. Az FTC közölte, hogy olyan állandó végzést próbál kiharcolni, ami kötelezné az Amazont, hogy hagyjon fel versenyellenes magatartásával. Az Amazon szerint a kereset tévye felvetésekre épül, sőt magasabb árakhoz és lassabb szállításokhoz vezethat, a cég kritikusai szerint azonban tény, hogy soha egyetlen vállalat sem központosított még ekkora hatalmat ennyi kulcsfontosságú szektorban.
CIO kutatás
Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?
Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.
Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!
Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.
Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?