Vadonatúj AMD mobilprocesszorok és videokártyák a Computexen A tajvani kiállításon az Intel riválisa is magára tudta vonni a figyelmet. Utóbbi pedig most először mutatta be a nyilvánosságnak Optane SSD termékét.
Szeged felé terjeszkedik az Audi A győri vállalat, amely többek között a Széchenyi Egyetemet is támogatja, a Szegedi Tudományegyetemmel kötött stratégiai megállapodást.
Wozniak nem az Apple-től várja az új csodát Az Apple-t útjára indító "másik" Steve egy interjúban egyértelműen Elon Muskra és a Teslára szavazott, amikor megkérdezték tőle, honnan jöhet a következő nagy technológiai áttörés.
Így néz ki az Android atyjának vadonatúj telefonja Az Essential Phone kijelzője szinte semmi másnak nem hagy helyet a frontpanelen, a kamerát kivéve.
Ezer dollárig kapaszkodtak az Amazon részvényei A vállalat úgy állította be a rekordot, hogy az elemzők szerint még csak nem is látszik, mi akaszthatná meg a további növekedését.
Látássérülteket segítő appot küldünk az Imagine Cup döntőjére A Microsoft tradicionális fejlesztőversenyének hazai fordulójában a GloveEye bizonyult a legjobbnak.
Nagyon rápörögtek a bankok a digitalizációra Két konferenciát is rendeztek párhuzamosan a pénzintézetek IT-kihívásairól.
A Computex második napja az Intelé volt Vezetékmentes egértöltő, darabokra szedhető billentyűzet és az Intel mindent letarolni vágyó tervei.
Kínában épül az új világ, mi pedig végleg lemaradunk? Ezzel riogat a The New York Times terjedelmes cikke. Nem kellene kivonni a kutatásokból a pénzt.
A digitális inasok uralják 2021-re a világot? Ugrásszerűen növekszik a digitális asszisztensek használata, számuk 2021-re meghaladja a 7,5 milliárdot, ami több mint a világ népessége. Nem kell azonban a Terminátor filmekből ismert fő gonosz, a Skynet hatalomátvételétől tartani, a piacot a békésebb szereplők uralják majd.