Saját reklámjait is blokkolni fogja a Google
A jobb reklámélmény miatt az amerikai keresőóriás egyes hirdetéseket ki fog szűrni - köztük olyanokat, melyeket jelenleg maga is használni.
Korlátlan mobiladattal kampányolnak a szolgáltatók
A maga korlátaival ugyan, de a hazai mobilszolgáltatók mindegyike beveti ügyfélmegtartó eszköznek a korlátlan mobinetet. Erre az egyre nagyobb lefedettségű hazai 4G-hálózatok, illetve az élesedő verseny ösztönzi őket. Ma a Telekom indított nyári akciót.
Nálunk működik a legjobban a gyűlöletbeszéd elleni EU-s kódex
Az Európai Bizottság egy éve állapodott meg a nagy internetes szolgáltatókkal a szélsőséges tartalmak elleni lehető leghatározottabb fellépésről. Az évfordulóra készített elemzés szerint Magyarországon folyik a leghatékonyabb munka.
A leghatékonyabb védelem a zsarolóvírusokkal szemben
Már a sérülékenység ismertté válása utáni egy-két órát követően megnyugodhatnak azok, akik a Cisco preventív eszközeivel védik hálózataikat a legújabb fenyegetésekkel szemben. (x)
Érintésérzékeny kijelző a Samsung noteszgépén - véget ér a Computex
Könnyű és világító billentyűzet, jelbeszédet értelmező kesztyű, lézerrel hajtott akkumulátormentes elektromos kisvonat és intimtorna a 21. században.
Sok vállalatnál tesznek az appfejlesztésre
A nagyvállalatok több mint negyedénél az elmúlt évben egyáltalán nem foglalkoztak mobil alkalmazások fejlesztésével, implementálásával - derül ki a Gartner friss jelentéséből.
Ilyen hullámokat vet a 3,4 milliárd szörfös
Lassul az okostelefonok terjedése, de ez nem látszik a mobilos hirdetések és a netes kereskedelem növekedésén – derül ki a 2017-es Internet Trends riportból.
Vezetékmentes töltés oldaná meg az elektromos autók problémáját
Nem lenne szükség többé töltőállomásra, ha elterjedne a Continental ötlete.
Függőben a Flip, nagy véghajrá előtt a feltöltőkártyák egyeztetése
Rosszul áll az előrefizetős kártyák adategyeztetése, és még nem startolhat el a Magyar Telekom fapados Flip szolgáltatása, az Invitel pedig bírság helyett inkább kártéríti az ügyfeleit. Július közepén egyeztetnek a 700 Mhz-es frekvenciasávról. Aktuális témák a hírközlési hatóság napirendjén.
Fő a bizalom, hát még a netes vásárlásoknál!
Negatív tapasztalata már a hazai netes vásárlók felének volt az online tranzakciókkal kapcsolatban. Emiatt a bizalom megszerzése és megtartása az egyik legfőbb érték a webkereskedelemben – állítja egy friss kutatás.
Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.

a melléklet támogatója a ONE Solutions

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.