Noha már jó ideje vásárolhatunk a világhálón, vajmi keveset változtak az ezzel kapcsolatos szokásaink. A netes vásárlásainkat továbbra is szívesebben vesszük át futártól, mint a csomagautomatákból, és fizetjük az ellenértékét utánvéttel, mint átutalással – így összegezte legutóbbi felmérését az eNET.
Az ár mindent visz, vagy mégsem?
A piackutató a Vatera online piactér megbízásából vizsgálta a hazai netezők online vásárlásokhoz való hozzáállását és az internetes adásvételekkel szembeni bizalom mértékét, illetve ennek okait. Itthon az internetezők több mint a négyötöde vásárol már rendszeresen a világhálón, 40 százalékuk legalább havonta egyszer. A csalódást megélők legfőbb problémája, hogy a megrendelt termék nem olyan volt, mint amit a webáruházban feltöltött termékfotó mutatott. Valamivel kevesebben, a megkérdezettek 19 százaléka panaszkodott a késedelmes, 16 százalék pedig a nem teljesült kiszállításra. A hibásan érkező terméket 13 százalékuk kifogásolta – mondta el a kutatást bemutató tájékoztatón Kis Gergely, az eNET partnere.
Érdekes megállapításra jutottak a felmérést végzők, amikor a bizalom kontra ár viszonyára kérdeztek rá. Úgy tűnik, hogy ebben az összefüggésben mégiscsak az ár a meghatározó, ennek a fontosságát a válaszadók egy 5-ös skálán átlagosan 4,4-es pontszámmal értékelték. Ez egyben azt is jelenti, hogy ha több helyen is kapható ugyanaz a termék, akkor azt a magyar netes vásárló jellemzően a legolcsóbbtól rendeli meg.
Némileg ellentmondásnak tűnhet, hogy az online vásárlók meghatározó része viszont már előszeretettel vallja a járt utat a járatlanért el ne hagyd! elvét, vagyis ha a keresett termék egy olyan webáruházban is beszerezhető, ahol a vevő korábban már megfordult, és jó tapasztalatokat szerzett, a magasabb ár sem akadály, inkább ott rendeli meg.
Az online vásárlóknál ugyanakkor majdnem ennyire számít, hogy értékeléseket is találjanak a webáruházak oldalán, amik fontosak lehetnek a bizalom megerősítésében.
Legyünk tisztában a jogainkkal
Bizakodásra adhat okot más oldalról, hogy a hazai netes felhasználók 59 százaléka véli úgy, hogy kellően tisztában van internetes jogaival és azzal, kinél keressen jogorvoslatot. Négyötödük pedig még a vásárlás előtt ellenőrzi az eladót.
A bizalmat a kereskedők a minél részletesebb információk nyújtásával is erősíthetik. Ezért kiemelten fontosnak tartja Szanitter Áron, a Vatera vezetője a jó minőségű fotót és a részletes termék-, vagy szolgáltatás leírást, a szofisztikált termékkeresési és -szűrési lehetőséget. Ennek kapcsán hozzátette: a Vaterán már most is csupán ezrelékekben mérhető a problémás esetek száma. Azért, hogy még tovább csökkentsék ezt az arányt, nemrég videók beágyazását is lehetővé tették az eladóik számára. Így a felhasználók minden oldalról és szögből alaposan megnézhetik a kiválasztott terméket, elkerülve ezzel a kézbesítés utáni esetleges kellemetlen meglepetéseket.
A kutatás szerint még a vásárlók közel kétharmada fizet a webáruházakban készpénzzel, azaz utánvéttel. Ennek kapcsán a válaszadóknak csupán 15 százaléka jelezte, hogy az elektronikus fizetési módot biztonsági aggályok miatt utasítja el, 46 százalékuknak egyszerűen csak így kényelmes a vásárlás.
Nagy bizalmi indexű vaterás fiók 10 millió forintot is érhet
A bizalom erősödésével ugyanakkor az előreutalások aránya is emelkedhet, a Vaterán például már a tranzakciók 62 százalékánál van erre példa, míg a teljes hazai online kiskereskedelemben ez a mutató még 25 százaléknál tart.
A bizalom jó üzletet is hozhat az online piactér szereplőinek. Szanitter Áron példaként az egyik 40 ezer pozitív értékeléssel rendelkező eladójukat említette, akinek nem kevesebb, mint 10 millió forintot ajánlottak a vaterás fiókjáért.
A kutatás arra is rámutatott, hol van a legnagyobb szükség a bizalom erősítésére: a megkérdezettek 41 százaléka soha nem vásárolna online az antik, míg egyharmaduk a gyűjtemény kategóriában. A Vaterán más a helyzet, a vásárlók körében az antik tárgyak és a régiségek, gyűjtemények is népszerűek, ami az értékelési rendszernek, valamint a licitálási lehetőségnek is köszönhető.
Vonzó, de kockázatosabb lehet külföldi webáruházakból rendelni
A hazai internetezők 41 százaléka vásárolt már külföldi webáruházakban is, ezen a téren a legnépszerűbb az eBay (72%) és az Aliexpress (52%), míg az Amazont felkeresők aránya 23%. Külföldön a még alacsonyabb árat keresi a vevők háromnegyede, kétharmaduk az itthon nem elérhető termékeket kutatja fel, míg az 56 százalékukat a nagyobb választék a vonzza. A külföldi webáruházaktól idegenkedőket a termékek nehézkesebb reklamációja és garanciális ügyintézése, valamint a magyar nyelvű felület hiánya tartja vissza.
CIO kutatás
Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?
Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.
Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!
Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.
Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?