EU-s kokit kapott az Amazon
A múlt évben az Apple-re kiszabott gigasaller után az Európai Bizottság újabb techóriástól venne vissza egy kalap pénzt tiltott állami támogatás miatt.
Exportoffenzíva a karosszékből
A korszerű internetes technológia és persze egy Magyarországon már népszerű termék segítségével távolról hódította meg a horvát piacot egy magyar vállalkozás. A már bevált módszerre alapozva most más országokban jelennének meg termékeikkel. (x)
CIO vagy? Így készülj a digitalizációra!
Rögös út vezet a sikeres digitalizációig, a cégek közel 60 százaléka megakadt a folyamatban. Nem baj, majd segítenek a CIO-k, akik már nem a régiek, maguknak is igazodniuk kell az új kor követelményeihez.
Meghalt az Intel egykori vezetője
Paul Otellini, a chipgyártó ötödik vezérigazgatója 66 éves korában hunyt el.
Friss uniós adatok a magyarországi szélessávról
Az Európai Bizottság őszi statisztikája szokás szerint az egy évvel korábbi állapotokat mutatja be.
A fizikai játékboltok élete nem csak játék és mese
Az amerikai Toys "R" Us áruházláncot csődvédelembe kergette az Amazon webshopja. Fizikai üzleteit viszont épp technológiai fejlesztésekkel igyekezik életben tartani a játékboltos cég.
10 millió amerikai nézegetett orosz Facebook-hirdetéseket
A Facebook szerint, a tavalyi elnökválasztás környékén. A közösségi oldal ezer új cenzort vesz fel, de túl sokat így sem tehet.
OpenWorld: automatizált adatbázis lesz az Oracle Database
Bár több újdonság is volt az Oracle partnerkonferenciájának első napján, a legfontosabb mindenképpen az Ellison által bejelentett Database 18c volt.
Xiaomi: újra fényes Kína csillaga
Kínában ugyan visszaszorult, de Indiában megtalálta számítását a távol-keleti gyártó. Csak szeptemberben 10 millió telefont értékesített.
Nyilvánossá tette az iOS és a MacOS kódját az Apple
Bárki belenézhet a forrásba, habár annak módosításához nem járult hozzá az almás vállalat.
Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.

a melléklet támogatója a ONE Solutions

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.