Mi a helyzet a Farmville egykori fejlesztőjével?
A Facebook hőskorában nagyot menő Zynga rég túl van már a zeniten, de esze ágában sincs eltűnni a piacról, sőt!
Tovább folyik az IT-világ legnagyobb akvizíciós harca
A Qualcomm elutasította a Broadcom nemrégiben megemelt ajánlatát is. Az adósságátvállalással együtt közel 150 milliárd dollárnál járó ügylet azért teljesen még nem esett kútba.
Ha nem is dislike, de valami hasonló jön a Facebookra
A közösségi hálózat üzemeltetője végül csak helyt adna a negatív reakcióknak.
Arcfelismerő okosszemüvegek rendőröknek
Már hét, a kínai hatóságok által körözött személyt el is kaptak a high-tech kütyük bevezetése óta.
3,5 milliárdból indul a Nemzeti Kvantumtechnológiai Program
Az állam is javítaná a kutatók versenyképességét, sőt egyenesen nemzetbiztonsági kockázatnak tartják, ha Magyarország kimarad a kvantumtechnológia fejlesztéséből.
Idén elköltünk 4 ezer milliárd dollárt IT-re és távközlésre
Az okostelefonokban még mindig hihetetlenül nagy üzlet van. Az IDC kimutatása szerint a végfelhasználók telefonra, a cégek pedig felhőre és az outsourcingra költenek sokat.
Egy pillanatra az Amazon volt a harmadik legnagyobb cég a világon
A szerdai tőzsdei kereskedésben az Amazon cégértéke rövid időre a Microsoftot is megelőzte, a nagy négyes pedig már közel 3 ezer milliárd dolláron áll.
Valaki kitette a GitHubra az iOS egyik legfontosabb összetevőjének forrását
Ha valódi a forráskód, a hackerek aranybányára leletek. Az iBoot ugyanis az iOS egy nagyon fontos biztonsági eleme is.
Három éve szenved az egykori csodagyerek
A táblagépekről korábban sokan azt gondolták, hogy pillanatok alatt feleszik a PC-ket. Ugyan utóbbiak valóban szenvednek, de ebből a tabletpiac nemigen profitál.
Ezért vannak biztonságban személyes adataink a felhőben
Nyakunkon az új európai adatvédelmi rendelet bevezetésének határideje, ami minden, adatkezelést végző vállalatra vonatkozik. A felhőszolgáltatók azonban elébe mentek a GDPR-nak.
Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.

a melléklet támogatója a ONE Solutions

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.