A közösségi hálózat üzemeltetője végül csak helyt adna a negatív reakcióknak.

Hosszú évek, egészen pontosan a like funkció 2009 februári megjelenése óta téma a legismertebb közösségi oldalt használók között a bejegyzések kedveléseinek ellenkező irányú megjelölése. A Facebook azonban konzekvensen elutasította a dislike bevezetését, attól tartva (nem teljesen indokolatlanul), hogy a negatív visszajelzések elbátortalaníthatják a tagokat, ami pedig csökkenő posztolási kedvhez vezet.

A kevesebb bejegyzés ugyanis kevesebb tartalmat, a kevesebb tartalom pedig rövidebb oldalon eltöltött időt jelent. Ez pedig megérződne Mark Zuckerberg cégének bevételein, így a dislike bevezetésére nyilvánvaló okokból nem került sor mostanáig.

Változó idők

A napokban azonban kis létszámú felhasználói csoporttal valami hasonló megoldás tesztelésébe kezdett a közösségi hálózat. Twitteres beszámolók szerint egyeseknél megjelent néhány nyilvános Facebook oldal bejegyzése alatt egy downvote gomb. Megnyomásával nem negatív számot felvevő értékelést kap az adott tartalom, hanem az üzemeltetőnek küldhető jelentés lehetősége bukkan fel. Eszerint az adott poszt sértő (Offensive), félrevezető (Misleading) vagy nem a témához kapcsolódó (Off Topic) jelzőkkel jelölhető meg.

A Facebook elismerte a változásokat, elárulva, hogy egyelőre csak kis (konkrétan nem meghatározott) számú, angol anyanyelvű, Android mobil operációs rendszert használó felhasználók részére tették elérhetővé a lehetőséget.

"Nem tesztelünk dislike gombot. Egy olyan új funkciót próbálunk ki, melynek segítségével felhasználóink visszajelzéseket adhatnak nyilvános oldalakon megjelenő bejegyzésekhez tartozó hozzászólásokról. A kísérlet néhány amerikai felhasználó részvételével zajlik" – közölte a Facebook egyik szóvivője.

Noha a dislike-tól továbbra is mereven elzárkózik az üzemeltető, tavalyelőtt egyszer már megreformálta like-rendszerét. A kedvelések mellett bevezette az úgynevezett reagáló emojikat, melyekkel az emberek egy kattintással kifejezhetik, ha az adott bejegyzés örömet, bánatot, meglepődést vagy dühöt vált ki belőlük.

A like gombbal ellentétben, a downvote funkció nem a többi hozzászóló számára szolgáltat információt, az inkább az üzemeltetőnek szól. A cél ugyanis az lenne, hogy a tagok maguk, ráadásul a lehető legegyszerűbben jelezhessék a vállalatnak a helytelen tartalmakat. A downvote használata nem érinti az adott hozzászólás addigi like-eredményeit, mivel a felhasználók nem láthatják, hogy egy adott kommentre hány downvote érkezett.

És, hogy mikor válik széles körben elérhetővé a funkció? A vállalat közlése szerint erre vonatkozó tervekkel egyelőre nem rendelkeznek, jelenleg a tesztelés fázisa zajlik.

Előtérbe kerül a párbeszéd

Az idei év első nagy Facebook-beavatkozása a hírfolyamot érintette. Ez az a pont, ahol a felhasználók a legtöbb időt töltik, jelentős részben az itt eléjük kerülő tartalom milyenségétől függ, hogy meddig böngészik a közösségi hálózatot. Az üzemeltető szeretné, ha a felhasználói interakció a jelenlegihez képest komplexebbé válna, azaz: a facebookozók beszélgetnének egymással.

Kérdés, hogy a lépés következtében nem záródik-e be még jobban a felhasználói burok, nem kerülnek-e még inkább a saját gondolataikat megerősítő, az attól eltérő véleményeket viszont kizáró virtuális térbe a közösségi hálózat regisztráltjai. A hosszú ideje zajló folyamat egyrészt eltorzíthatja a facebookozók világképét, másrészt pedig nem állítja meg a tavalyi és tavalyelőtti év egyik legnagyobb problémáját okozó álhírek terjedését.

Ha ugyanis valaki pontatlan információkat tartalmazó hírt oszt meg, ami vitát generál az ismerősei között, akkor az gyakorlatilag permanens jegyet kap az érintettek hírfolyamában való megjelenésre. Vagy legalábbis kapott – a most ismertté vált downvote ugyanis pont ezeknek a tartalmaknak a kiszűrését teheti lehetővé.

Közösség & HR

Afrikában és a Közel-Keleten kapcsolt le online bűnözőket az Interpol

A több hónapon át tartó egyedülálló akciósorozat végül többek között több mint 200 gyanúsított letartóztatását és 53 online bűncselekmények végrehajtására használt szerver lefoglalását eredményezte.
 
Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.

a melléklet támogatója a ONE Solutions

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.