A korunk konfliktusaira jellemző hibrid hadviselés égisze alatt rengeteg különleges módszert és meglepő célpontot találtak már az egymással szemben álló felek arra, hogy valamilyen formában gyengítsék a másik pozíciójat. A 2022 februárjában indított orosz támadás előtt már bőszen dolgoztak a hekkerek, ami aztán a fegyverek eldördülése után csak fokozódott mindkét irányban.
Az immár a harmadik évfordulójához közeledő háborút természetesen nem csupán túlterheléses támadások és egyéb kibertámadások kísérik, hanem aktívan dolgoznak a különböző álhírgyárak is. Ennek egyik ékes példája az a napokban – minden bizonnyal Oroszországból – indított kampány, amely a legendás posztapokaliptikus akciójáték, az ukránok munkáját dícsérő Stalker nemrégiben debütált új részét veszi célba.
A kamu hír arról szól, hogy játék tulajdonképpen csak az ukrán hatóságok eszköze arra, hogy személyes információk és a számítógép helyadatai alapján azonosítsák a "mozgósításra alkalmas állampolgárokat". Mindez úgy lehetséges, hogy a játékot fejlesztő GSC Game World "alkut kötött az állammal" a felhasználói adatok továbbítására, amit a Stalker 2-ben elhelyezett kód tesz lehetővé.
A sajtóbeszámolók szerint mindezt egy rövid filmben igyekeznek világgá kürtölni, ami a Wired magazin vízjelével van (hamisan) ellátva. A pontosan be nem azonosított elkövetők a dezinformációs kampányt a közösségi platformok használata mellett azzal próbálják erősíteni, hogy a videót számos orgánumnak direktben elküldték.
Szálka a szemükben
A Stalker 2 és különösen az azt készítő stúdió nem véletlenül került az orosz hibrid hadviselés célkeresztjébe. A GSC Game World eredetileg 2022-ben tervezte kihozni a folytatást, ám a munka a háború miatt jelentős késést szenvedett. Az orosz inváziót minden platformon élesen elítélő csapat egy része ideiglenesen Prágába költözött, míg mások a frontra mentek (az egyik fejlesztő a Bahmutért folyó harcok során esett el).
A játékot természetesen hivatalosan nem forgalmazzák Oroszországban, sőt a Stalker 2 weboldala sem elérhető a komolyan szabályozott orosz interneten. És ha mindezek mellett valaki arra vetemedne, hogy például VPN használtával mégis kipróbálja a játékot, az a politikusi nyilatkozatok szerint a terrorizmus támogatásának minősíthető, ami súlyos börtönévekkel fenyeget.
A játék egyébként kisebb-nagyobb technikai gyermekbetegségei ellenére kiváló értékeléseket kap a gamerektől, akik közül egy időpontban több mint 100 ezren merészkednek be a radioaktív katasztrófától sújtott, mutánsoktól hemzsegő Zónába.
(Kép: GSC Game World)
Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak