Belép a Open Invention Network nevű szabadalmi szövetségbe, és bevisz 60 ezer szabadalmat is – mindent, ami a Linuxhoz kapcsolódik.

Belép a Open Invention Network (OIN) nevű szervezetbe a Microsoft – jelentette be blogbejegyzésben a vállalat. Nem érkezik üres kézzel szövetséghez, melynek a Microsoft lesz a 2331. tagja: mintegy 60 ezer szabadalmához ad hozzáférést a tagoknak. Hogy ez mit takar, nem teljesen világos. A ZDNetnek az OIN vezetője azt mondta, hogy minden nyílt forráskóddal kapcsolatos szabadalmat, beleértve az Androidra, a Linuxra, az OpenStackre, az LF Energyre és a HyperLedgerre vonatkozókat is. A Microsoft viszont következetesen csak a Linuxot említi a közleményében.

Meglepő, és mégsem az

A Microsoft közleménye is utal arra, hogy talán sokakat meglep a döntés, mivel a múltban voltak súrlódások szabadalmi ügyekben a nyílt forráskódú közösség és a vállalat között. A blogposztot jegyző Erich Andersen ügyvezető alelnök, a vállalat szabadalmi ügyekért felelős vezető jogásza, szerint azonban ez logikus lépés, ami egyenesen következik a vállalat eddigi nyílt forráskód felé tett lépéseiből.

És valóban logikus, hiszen főleg az Azure-on keresztül a Microsoft évek óta egyre nagyobbra növeszti nyílt forráskódú lábnyomát. A Windows 10 első nagy frissítésében, a 2016 tavaszán kiadott Anniversary Update-be pedig már olyan linuxos alrendszer került, ami bináris szinten támogatta a nyílt forráskódú operációs rendszert. És akkor még a legnagyobb nyílt forráskódú repository, a GitHub megszerzését nem is említettük

De mi az az OIN?

Az Open Invention Networköt 2005-ben arra hozta létre az IBM, a Novell, a Philips, a Red Hat és a Sony, hogy védelmet nyújtson a Linux körüli szabadalmaknak. Azóta már olyan vállalatok is csatlakoztak, mint a Google, a SUSE vagy a Canonical. A tagoknak vállalniuk kell, hogy a szervezet minden tagja szabadon, jogdíj fizetése nékül használhatja a Linux-ökoszisztémához kapcsolódó szabadalmaikat. Ez a szabály minden, Linux kernellel együtt terjesztett nyílt forráskódú összetevőre vonatkozik.

Az OIN tagjai között szinte minden iparág képviselőjét megtaláljuk. A szűkebben vett IT-n túl az autóipar és a fintech világ cégei is egyre nagyobb számban csatlakoznak a szervezethez.

Ezek az előírások annyiban jók a Microsoftnak, hogy sok olyan szabadalomhoz hozzáfér, melyek a további fejlesztéseihez szükségesek. Ugyanakkor nagy kérdés – hívja fel a ZDNet cikke a figyelmet –, hogy mi lesz az Androiddal. Az Android-gyártóktól ugyanis a Microsoft komoly pénzeket zsebelt be különböző szabadalmakért. A ZDNnet 3,4 milliárd dollárra becsüli az összeget, amihez a Samsung egyedül mintegy egymilliárd dollárral járult hozzá. Ez még a Microsoftnak is pénz – írja a cikk szerzője.

Mindezzel együtt a ZDNet azt valószínűsíti, hogy a Microsoft lemond erről a bevételi forrásáról, mivel a mások oldalon, mindenekelőtt a felhős üzlet növekedéséből bőven tudja kárpótolni magát.

Piaci hírek

Több mint félszázezer műholddal sűrítené az égboltot Bezos cége

A Blue Origin amerikai hatóságokhoz beadott kérelme szerint akár 51 600 szatellitből is állhat a vállalt tervezett adatközpontos űrflottája.
 

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Hirdetés

HPE Morpheus VM Essentials: a virtualizáció arany középútja

Minden, amire valóban szükség van, ügyfélbarát licenceléssel és HPE támogatással - a virtualizációs feladatok teljes életciklusát végigkíséri az EURO ONE Számítástástechnikai Zrt.

A VMware felvásárlása és licencelési gyakorlatának átalakítása erősen rányomta a bélyegét az adatközponti infrastruktúrára: a korábban kiszámítható alap bizonytalanná és gyakran költségesebbé vált.

a melléklet támogatója az EURO ONE

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.