A sci-fi megvalósításához a reklámiparnak és a technológiai cégeknek új szabványokat kell kidolgozniuk a virtuális platformok zökkenőmentes összekapcsolására, a szabályozóknak pedig nagyon szilárd alapokra kell helyezniük a felhasználók védelmét.

A virtuális valóság és a metaverzum előbb-utóbb átveheti a telefon, a tévé és a közösségi média szerepét, hogy meghatározó fogyasztói eszközként az internet kapujává váljon. Erre sokak szerint inkább utóbb, mint előbb kerülhet majd sor, mivel technikai értelemben is rengeteg fejlesztésre lesz hozzá szükség, nem beszélve az adatvédelmi szempontokra épülő, felhasználóbarát jövő kialakításáról. Ahogy tegnap mi is beszámoltunk róla, a technológiai ipar meghatározó szereplői már a metaverzum szabványosításán dolgoznak, akármit is jelentsen egyelőre ez a fogalom, és iparági standardokat dolgoznának ki az egyes metaverzumok kompatibilitásának biztosítására, ami persze a már meglévő szabványokat is érintheti.

A jelenlegi elképzelések szerint később mindenki egy olyan szemüvegben rohangálna, amelyik a kiterjesztett és virtuális valóság (AR/VR) lehetőségeit az úgyvevezett extended reality (XR) alatt egyesítené, a felhasználók pedig szinte mindenben erre az XR-szemüvegre hagyatkoznának. Nyilván már nem az otromba headsetekről vagy az erőltetett napszemüveg-utánzatokról lenne szó, és a fejlett gesztusvezérléssel működő, kényelmes eszközök közös, háromdimenziós élményt nyújtanának az összes jelenlévőnek. Az internetes böngészés ezáltal olyan lenne, mint egy séta a parkban vagy a bevásárlóközpontban, ami a reklámozásban is új lehetőségeket nyit meg – derül ki a VentureBeat összeállításából.

A cikk szerint a márkáknak virtuális helyszínei lesznek, amelyek a hagyományos üzleteik megfelelőjeként működnek majd személyre szabott funkciókkal és természetesen azonnali vásárlási lehetőségekkel. Bizonyos kereskedők már a pandémia során is hatékonyan kísérleteztek a közönség elérésével az VR/AR-eszközök felhasználásán keresztül, esetenként látványos eredményeket produkálva a Z generáció megszólításában. Jönnek a virtuális vidámparkok, koncertek és showműsorok, amit már most előrevetít, ahogy a legnépszerűbb videojáték-platformok hirdetési vagy akár befektetési platformokká alakulnak. Még a tipikus autóreklámok is egyből odáig fejlődhetnek, hogy az új modelleket bárki kipróbálhatja a virtulális versenypályákon.

Mondani könnyű, lássuk meg

A VB szerint a lényeg a zökkenőmentes átjárhatóság lenne a virtuális és a fizikai környezet között, mivel az ilyen élmények a való világban nem lennének megvalósíthatók, de a metaverzumban nem lesz akadályuk – különösen akkor, ha a technológiai képességek javulnak a kiterjedtebb virtuális környezetek kezeléséhez. A hirdetők szempontjából az XR-hirdetések lényege mégis a nagyobb betekintést és a kampányok sikerességének magasabb visszamérhetőségét tartják, mivel ebben a környezetben a hirdetések szinte minden eleme interaktív, így a felhasználók nyomon követése helyett új teljesítménymutatók jelennek meg a hagyományos konverziók (vásárlások vagy előfizetések, átirányítások stb.) mellett.

Mindehhez természetesen arra lesz szükség, hogy a felhasználók a nap legnagyobb részét az XR-szemüvegekkel töltsék, amelyeknek viszint biztosítaniuk kell a megszakítás nélkül váltást a VR/AR alkalmazások között. Ezen már javában dolgoznak is a technológiai vállalatok a nagy márkákkal és az ad tech cégekkel együttműködve, bár egyelőre nem látszik, hogy a dologból mikor lesz olyasmi, ami tényleg sikeres lehet a mainstream felhasználásban. Az biztosnak tűnik, hogy az új környezetben már nem támaszkodhatnak személyes azonosítók gátlástalan feldolgozására, de a VB összeállítása alapján a metaverzum arra is technikai lehetőséget teremt, hogy a magánélet megfelelő védelme mellett érjék el ideális célközönségüket.

A kontextus szerinti hirdetési eszközök az optimisták szerint még javítják is a felhasználói élményt azáltal, hogy releváns, vonzó hirdetéseket kínálnak. A természetes nyelvek feldolgozásának fejlődése egyre inkább lehetővé teszi, hogy az MI segtségével minden megjelenítéshez a lehető leginkább odaillő hirdetést rendeljék, a gépi tanuló (ML) algoritmusok pedig biztosítják, hogy az MI a saját teljesítményét is folyamatosan javítsa, meghaladva ezen a téren az emberi képességeket. Ha mindez ijesztően hangzik, akkor az azért van, mert tényleg ijesztő, ezért elengedhetetlen lesz a mindennapi felhasználásra reflektáló szabályozás megalkotása a metaverzumos felhasználói adatok ugyanolyan szintű védelmére, mint ami például az egészségügyi vagy pénzügyi adatokra is érvényes.

Részletek a VentureBeat oldalán »

Közösség & HR

Természetes regenerációt hozott az agy-gép interfész

Egy svájci kutatóközpontban szó szerint és átvitt értelemben is hatalmas lépést tett egy csigolyasérülés miatt lebénult páciens.
 
Hirdetés

Felhőköltségek optimalizálása a EURO ONE Számítástechnikai Zrt.-vel

Hogyan lehet költségoldalon megteremteni az egyensúlyt a különböző felhős konstrukciók között?

Az on-premise, cloud és hibrid rendszerek között egyértelmű győztest hirdetni nem lehet, de érdemes végig venni azokat a szempontokat, amik meghatározzák, milyen kiadásokkal kell számolni.

a melléklet támogatója az Euro One

Létezik egy ortodox irányzat, mely szerint a jelszavak legyenek minél hosszabbak és összetettebbek, valamint cseréljük azokat minél gyakrabban. Valóban ettől lesznek a rendszereink biztonságosabbak? Pfeiffer Szilárd (Balasys) írása.

Miért ne becsüljük le a kisbetűs jelszavakat? 2. rész

Miért ne becsüljük le a kisbetűs jelszavakat? 3. rész

A felmérésekből egyre inkább kiderül, hogy az alkalmazottak megtartása vagy távozása sokszor azon múlik, amit a szervezetük nem csinál, nem pedig azon, amiben egymásra licitál a többi munkáltatóval.

Ezért fontos számszerűsíteni a biztonsági kockázatokat

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2023 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.