A Claude chatbotot fejlesztő Anthropic érdekes betekintést nyújtott azokba a szempontokba, amelyek alapján formálni próbálja az MI-robotok viselkedését.

Az Anthropic oldalán néhány nappal ezelőtt közölt bejegyzés szerint a társaság Claude 3 modellje volt az első olyan fejlesztés, amelynek finomhangolása során már "karakterképzést" is alkalmaztak, vagyis a kezdeti betanítást követően árnyaltabb viselkedést próbáltak létrehozni benne, hogy a rendszer jobban hasonlítson egy ideálisnak gondolt MI-asszisztensre. A cikk szerint ezeket a vonásokat többnek kell tekinteni a felhasználói élményt javító termékjellemzőknél, mivel azt is meghatározzák, hogy a modellek hogyan reagálnak a szokatlan és nehezen kezehető helyzetekre, illetve a létező emberi nézetekre és értékekre.

Ez utóbbit különösen kényes területnek tartják abban a tekintetben, hogy könnyű ilyen alapon elidegeníteni a felhasználókat, de az sem lehet cél, hogy a mesterséges intelligencia mindenre csak megértően bólogasson. Itt a kézenfekvő megoldások egyikét sem tartják célravezetőnek: nem érdemes arra trenírozni az MI-t, hogy elfogadja annak a véleményét, akivel éppen beszélget, és a kierőszakolt középen állás sem sokkal jobb, mintha kilúgoznának belőle minden etikai, politikai vagy másféle álláspontot. Fontos azonban, hogy a felhasználók azt is mindig érezzék, hogy nem valamilyen tévedhetetlen entitással léptek interakcióba.

Nem ember, de emberekkel foglalkozik

A teljes elfogadás, a határozott nézetek vagy azok szándékos elfedése helyett az Anthropic azt próbálja elérni, hogy a modellek inkább őszinték legyenek azzal kapcsolatban, milyen álláspontokra hajlanak éppen a tanulásuk során felszedett vélemények és elfogultságok beépítésével, de ne mutassanak túlzott magabiztosságot semmilyen témában. Bár bizonyos értékek tiszteletben tartására tudatosan képzik a Claude-ot, de egy eleve szűk értékhalmaz korlátozná a további tanulást is: alapvető cél például, hogy az emberek folyamatosan érzékeljék, mivel is érintkeznek, de ne valamilyen előre kódolt viselkedésen keresztül.
 


Ha mindez bonyolultnak hangzik, akkor a kutatók azt is hozzáteszik, hogy a karakterképzés az MI-kutatás egyik nyitott területe, ahol fejlődnek majd a megközelítések. Kérdés, hogy az MI-modelleknek egyedi és koherens karakterekkel kell-e rendelkezniük, és mennyire kell vagy érdemes belenyúlni az ilyesmit meghatározó tulajdonságaikba. Bár a Claude 3 a visszajelzések alapján érdekesebb beszélgetéseket generál a korábbi kiadásokhoz képest, a képzés célja nem egy vonzó MI-személyiség kialakítása, amennyiben az erre való túlzott törekvést az Anthropic is nemkívánatos jellemzőnek tartja az MI-modellek esetében.

A mesterséges intelligencia emberi viselkedést utánzó funkcióinak fejlesztése egyébként régóta vitatéma, és a tapasztalat is azt mutatja, hogy nem jó ötlet túlzásba vinni az ember-gép interakció humanizálását. Nemrég már a Microsoft vezérigazgatója, Satya Nadella is rosszallását fejezte ki az MI antropomorfizálását illetően, sőt szerinte igyekezni kellene minél világosabbá tenni, hogy az MI nem élőlény, és a képességei sem feleltethetők meg az emberi intelligenciához kapcsolódó fogalmaknak. Hogy mindennek mégis hogyan lehet valamilyen karaktert adni, ahhoz remélhetőleg közelebb visznek majd az Anthropic kutatásai is.

a kép forrása: anthropic.com

Közösség & HR

Véletlenül gyilkossággal vádolt meg egy államügyészt a mesterséges intelligencia

Az MI-vel gyártott, alacsony színvonalú híranyagok a jelek szerint még a Google "átfogó és naprakész információi" között is gond nélkül megjelenhetnek.
 
Hirdetés

Így lehet sok önálló kiberbiztonsági eszközéből egy erősebbet csinálni

A kulcsszó a platform. Ha egy cég jó platformot választ, akkor az egyes eszközök előnyei nem kioltják, hanem erősítik egymást, és még az üzemeltetés is olcsóbb lesz.

Ezt már akkor sokan állították, amikor a Watson vagy a DeepMind még legfeljebb érdekes játék volt, mert jó volt kvízben, sakkban vagy góban.

a melléklet támogatója a Clico Hungary

Hirdetés

ITSM a gyakorlatban

Három fájdalompont, amire az IT szolgáltatásmenedzsment gyors válaszokat adhat.

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.