Ezúttal az Egyesült Királyságban adtak be csoportos keresetet a cég vélelmezett jogszerűtlen üzleti gyakorlata miatt. A vád természetesen az erőfölénnyel való visszaélés.

A 800 millió fonthoz, átszámítva bő 1 milliárd amerikai dollárhoz közelít annak az Egyesült Királyságban indított pernek a tétje, amellyel a beadvány benyújtója több mint 1500 fejlesztő nevében próbál "elégtételt venni" azért, mert álláspontja szerint az Apple jogszerűtlen üzleti magatartást folytat.

A legnagyobb gond az App Store-ban alkalmazott, korábban sokáig fix 30 százalékon tartott (az elmúlt években azonban némileg csökkentett) jutalékkal van. A magas jutalék ráadásul nemcsak a partnerként együttműködő fejlesztők számára káros, hanem közvetve a fogyasztókra nézve is negatív hatással van, mivel az Apple által visszatartott pénzből akár az appokat is lehetne fejleszteni, serkentve ezzel az alkalmazás-innovációt - fogalmaz a beadvány.

A TechCrunch megszólaltatta a per kezdeményezőjét is, aki nem mellesleg a Kelet-Angliai Egyetem versenypolitikai központjának professzora. Sean Ennis szerint az "Apple által az alkalmazásfejlesztők felé felszámított díjak túlzóak", és mindezt csak azért teheti meg a vállalat, mert monopóliummal rendelkezik az iOS-es alkalmazások terjesztésében.

A mostani per egyébként egy úgynevezett opt-out csoportos kereset, ami azt jelenti, hogy bármelyik Egyesült Királyságban működő fejlesztő profitálhat majd egy esetleges pozitív döntésből, azaz nem kell előzetesen jelentkezniük és csatlakozniuk a jogi eljáráshoz.

Lassan terelték sarokba

Az Apple-t (és gyakran a Google-t) sorozatosan kritizálták az elmúlt évek során annak kapcsán, hogy túl szigorú feltételeket szab alkalmazásáruházának használatához. Tucatjával fogalmazódtak meg a versenyellenes vádak különböző kisebb és nagyobb partnerek részéről (ezek közül a legemlékezetesebb az Epic Games lázadása volt még 2020 nyarán), illetve indultak vizsgálatok országos és régiós hatóságok kezdeményezésére. Utóbbiak közül nem egy zárult elmarasztaló határozattal és tetemes büntetési tétellel.

Az Európai Unióban pedig a tavaly megszavazott új digitális "játékszabályok" miatt az Apple eleve kénytelen lesz eltűrni, hogy az eddig féltve őrzött iOS-ökoszisztéma elemeihez máshonnan és máshogy is hozzáférhetnek majd a felhasználok. A digitális piacokról szóló rendelkezések élesedésére egyébként más óriások is lelkesen készülnek, a Facebook például saját hirdetéseiben tenné letölthetővé az alkalmazásokat, megkerülve ezzel az Apple és a Google rendszerét.

Piaci hírek

Ki kell fizetnie a Google-nek az EU-s rekordbüntetést

Egy 2018 óta húzódó ügy végére került pont tegnap azzal, hogy az Európai Unió Bírósága tegnap helyben hagyta a versenykorlátozó intézkedések miatt a Google-re kiszabott 4,1 milliárd eurós EU-s bírságot.
 
A hurráoptimizmusnak régen vége, a fejlesztések sem technikai köntösben zajlanak már, hanem üzleti, jogi és kockázatkezelési megfontolások dominálnak. Belépőben vagyunk a cloud második korszakába.

a melléklet támogatója a ONE Solutions

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.