Megvan az első olyan milliárdos nagyságrendű akvizíció, amit teljes egészében online zavartak le. A Cisco vette meg így a ThousandEyes nevű startupot.

Egymilliárd dollárért szerezte meg a ThousandEyes nevű céget a Cisco – írja a CNBC belső értesülésekre hivatkozva. A 2010-ben alapított startup hálózati teljesítménymonitorozó eszközöket kínál SaaS (Software as a Service) modellben. A felvásárlás különlegessége, hogy a felek a folyamat során egyetlen egyszer sem találkoztak személyesen, minden részletben online állapodtak meg.

A ThousandEyes kifejezetten sikeresnek tekinthető, alapítása óta négy körben összesen mintegy 110 millió dollár tőkét tudott bevonni, és olyan ügyfeleket szerzett magának, mint a Microsoft, a MasterCard, a Slack, a PayPal vagy a Lyft, bár állítólag nyereséget egyelőre nem nagyon termel.

A ThousandEyes pár száz dolgozója a három éve Cisco-tulajdonba került AppDynamics portfóiójával együtt egy újonnan létrehozott üzletágat alkotnak Networking Services néven. Az új üzletág működéséért a Cisco felhős szolgáltatásait is irányító Todd Nightingale alelnök felel majd.

Online kötötték az üzletet

Az, hogy a Cisco vesz egy újabb céget, amellyel a hálózati és adatközponti szoftveres képességeit képes bővíteni, nem újdonság Chuck Robbins 2015-ös kinevezése óta. Azóta a vállalat folyamatosan bővíti felhős kínálatát, amivel például az elosztott környezetek felé mozduló vállalatokat tudja kiszolgálni. Az utóbbi három évben a mostaninál több nagyobb volumenű felvásárlása is volt, de olyan még nem, hogy egy milliárdos nagyságrendű üzletet online bonyolítson le. Ezért tekinthető a ThousandEyes megszerzése mérföldkőnek.

A Todd Nightingale meg is jegyezte a CNBC-nek, hogy meglehetősen nehéz volt úgy eljutni a megállapodásig, hogy a felek egyszer sem ültek le egy asztalhoz, hogy személyesen tisztázzák a technológiai és üzleti részleteket.

A tárgyalások egész végig Cisco Webex videohívásokkal folytak. Így, virtuális térben találkozott a teljes tárgyaló csapat egymással, de a részleteket tisztázó kisebb teamek is így egyeztettek.

Az utóbbi három évben a ThousandEyes a negyedik milliárdos nagyságrendű beszerzése a Ciscónak. 2017-ben 3,7 milliárdért szerezték meg AppDynamicsot, amely most az új hálózati üzletág másik lábát adja. Még abban az évben megszerezték a Broadsoftot 1,9 milliárd dollárért, majd 2018-ban a Duo Security következett, amit 2,35 milliárdért sikerült akvirálni.

Mint a ThousandEyes felvásárlásáról kiadott közlemény írja, a várhatóan még idén, a Cisco 2021-es első pénzügyi negyedévének (2020. augusztus-október) vége előtt lezárják a felvásárlást.

Cloud & big data

A kínai vezetésnek elege lett a robotokkal való hetyegésből

Miközben a tengerentúlon a felelősség kérdésén és a megfelelő védőkorlátok meghatározásán zsinatolnak az emberszerű viselkedésükkel függőséget gerjesztő chatbotok ügyében, addig Kínában nemrég kemény szabályokat hoztak az ember-gép interakció kordában tartására.
 
Előrelátó tervezés és meghatározott menetrend segíti az incidensek minél gyorsabb elhárítását. Ehhez azonban sok feladatot és felelősséget kell tisztázni – még jóval azelőtt, hogy bekövetkezik a baj.

a melléklet támogatója a ONE Solutions

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.