Visszautasították a Microsoft vételi ajánlatát, így az Oracle lehet a befutó, de csak mint a TikTok technológiai partnere. Az új kínai szabályozással az ottani kormány is lehetőséget teremtett magának, hogy bármikor megfúrjon bármilyen amerikai üzletet.

Itteni idő szerint hétfőre virradóan újra megváltozott a helyzet az amerikai-kínai kereskedelmi háború egyik frontján, a TikTok közösségi videómegosztó alkalmazás körüli birkózásban. A legfrissebb hírek szerint a Microsoft hivatalosan is kiszállt a TikTok felvásárlásáról szóló tárgyalásokból, miután a szolgáltatást működtető ByteDance visszautasította az ajánlatát: a Microsoft hivatalos blogján megjelent szűkszavú közlemény szerint arról értesítették a vállalatot, hogy nem fogják eladni neki a TikTok észak-amerikai vagy más üzleteit, így vége szakad a hetek óta zajló tárgyalásoknak.

A Wall Street Journal és a Washington Post eközben bennfentes forrásaira hivatkozva arról számolt be, hogy a versenyben maradt legutolsó érdeklődő, az Oracle lehet a befutó – legalábbis az olyan ajánlattevők közül, akik hivatalosan is jelezték ilyen irányú szándékaikat. Ahogy korábban beszámoltunk róla, a Microsoft, vele együtt a Walmart, sőt állítólag a Twitter vagy a Netflix mellett az Oracle nevével fémjelzett befektetői csoport is bejelentkezett a TikTok tengerentúli üzletéért, az új felállásban azonban már nem cégfelvásárlásról, hanem az amerikai felhasználók adatainak menedzseléséről lenne szó.

Pekingben augusztus végén hoztak új szabályokat a kínai MI-technológiák exportjára vonatkozóan, ami lefedi a TikTok algoritmusát is az adatelemzésre épülő megoldásokon vagy az interaktív MI-interfészeken keresztül. A vonatkozó tranzakciók engedélyezésére 30 nap áll a kínai hatóságok rendelkezésére, ez pedig olyan eszközt ad a kormányzat kezébe, amelynek révén simán megfúrhatják a TikTok és más alkalmazások eladását, vagy egyszerűen csak elhúzhatják a folyamatot, hogy az kifussson az eladásokat kikényszerítő amerikai elnöki rendelet novemberi határidejéből.

Az augusztus eleji rendelkezések értelmében ugyanis az amerikai cégek és állampolgárok nem léphetnek üzleti kapcsolatba a nemzetbiztonsági szempontból kifogásolt alkalmazásokkal vagy azok tulajdonosaival, köztük a TikTokkal és a ByteDance-szel. Bár ennek végrehajtását november 12-ig halasztották, az esetleges megállapodást a Donald Trump által meghatározott szeptember 20-i időpontig kellene tető alá hozni. Ez az érintett kínai vállalatok amerikai üzletének kikényszerített eladását vonhatná maga után, kivéve, ha a kínai kormány nem fekszik keresztbe a dolognak.

A kívülállók csak kapkodják a fejüket

A Reuters múlt pénteki beszámolója szerint azonban az ottani vezetés éppen erre készül, és inkább lehuzatná a rolót ezekkel az üzleti egységekkel. A hírügynökség kormányzati forrásai szerint sem a ByteDance-nek, sem magának Kínának nem engednék meg, hogy gyengeséget mutasson ebben a helyzetben; bár a friss értesüléseket egyelőre semelyik érintett fél nem kommentálta, úgy tűnik, hogy a Microsoft ajánlatának végleges elutasítása és az Oracle speciális szerepének felvetése is a határozott kínai álláspont eredménye.

Az első hírekből még az sem derült ki, hogy az Oracle "megbízható technológiai partner" státusza mekkora üzletrészt jelentene az amerikai TikTok-ban. Az viszont biztos, hogy az alkalmazás lényegét adó MI-alapú ajánlási rendszert, amelynek a TikTok népszerűsége is köszönhető, a kínaiak nem adják ki a kezükből, a Microsoft viszont ennek átvételével kívánta volna garantálni, hogy megvédi az amerikai felhasználók biztonságát és személyes adatait. Az Oracle ezzel szemben nem közölte saját terveit a kínai fejlesztésű kóddal kapcsolatban, ami pedig a nemzetbiztonsági kifogások alapját jelenti.

A New York Times beszámolója arra hívja fel a figyelmet, hogy Peking az Oracle-lel kötött megállapodás elé is áthatolhatatlan akadályokat tud gördíteni, de ha valakinek sikerülhet kezelni a problémákat, akkor az csak a Trump-adminisztrációval nagyon szoros (egyesek szerint túlságosan is szoros) kapcsolatokat ápoló Oracle lehet. Donald Trump korábban már üdvözölte azt a felvetést, hogy a TikTok esetleg az Oracle hálójában köthet ki, nagyszerű cégnek nevezve a vállalati szoftvergyártót.

A kínai technológiai export korlátozásai egyébként nem csak a TikTok és a többi, az USA-ban feketelistára tett alkalmazás (például a WeChat) tekintetében érdekesek. A Reuters által megszólaltatott jogi szakértők szerint az új szabályok egy nagy csomó iparágat érintenek, és már a kedvezőtlen döntések lehetősége is elég lehet hozzá, hogy sokan elkezdjék leválasztani magukról kínai tevékenységüket. Mindez elsősorban a Kínában működő K+F központokat érintheti kellemetlenül, amelyek esetében nem lesz egyszerű döntés a tevékenységek korlátozása az ottani piacra, vagy az operáció átköltöztetése a világ más pontjaira.

Piaci hírek

Lehet, hogy éppen most tesszük tönkre a Föld mágneses mezejét

A műholdcsordákat tenyésztő űrvállalkozók eddig is sikeresen kiakasztották néhány tudományterület képviselőit, de úgy tűnik, hogy a sornak még messze nincs vége.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.