A portfólióját az utóbbi években felvásárlásokkal és partnerségekkel tekintélyes méretűre duzzasztó infokommunikációs nagyvállalat tapasztalt iparági szakembereket bízott meg egyes részegységek vezetésével.

Mától több területen is új emberek irányítják a 4iG Nyrt. kulcsfontosságú részlegeit. A társaság még tavasszal közölte, hogy a telekommunikációs üzletág integrációs folyamatait szervezeti és személyi változtatásokkal kívánja támogatni. Május végén derült ki, hogy a cégcsoporthoz tavaly felvásárlás útján csatlakozó Invitech élére Bőthe Csaba kerül. A posztját hivatalosan mától elfoglaló vezérigazgató mellett azonban több más vezetői pozícióban is változás állt be július elejével.

Ahogy az már korábban is tudható volt, a telekommunikációs portfóliót összefogó Antenna Hungária Zrt. vezérigazgatói pozícióját július 1-től Király István tölti be. Az üzletág első számú vezetőjeként a szakember feladata az üzleti folyamatok összehangolása, a működési szinergiák kihasználásával a csoport eredményességének javítása, illetve a távközlési vállalatok közös fejlődési és üzleti stratégiájának meghatározása lesz – fogalmaz a témában kiadott sajtóközlemény.

A távközlési üzletág külföldi leányvállalatainak irányítását Budafoki Róbert vette át, akit a 4iG-n belül Tiranai központtal létrejövő új szervezeti egység, a 4iG International elsőszámú vezetőjévé neveztek ki. Budafoki Róbert a montenegrói mobilszolgáltató ONE Crna Gora, valamint két albán telekommunikációs leányvállalat a ONE Telecommunications és az ALBtelecom működtetéséért és fejlesztéséért felel.

Szintén július 1-től a DIGI Távközlési Szolgáltató Kft. és leányvállalatai – az Invitel Zrt., a DIGI Infrastruktúra Zrt. és az i-TV Zrt. – irányítását ügyvezetőként Tábori Tamás veszi át, akitől az üzleti működés hatékonyságának növelését, a DIGI csoport szolgáltatásainak fejlesztését, illetve a társaság integrációra való felkészítését várja az igazgatóság.

A távközlési vállalatcsoporthoz frissen csatlakozó, jelentős iparági tapasztalatokkal rendelkező vezetők feladata a sajtóközlemény megfogalmazása szerint az integrációs folyamatok támogatása mellett, az egyes leányvállalatok üzleti hatékonyságának növelése, illetve az eredményes piaci működés teltételeinek kialakítása lesz.

Közösség & HR

Ki kell fizetnie a Google-nek az EU-s rekordbüntetést

Egy 2018 óta húzódó ügy végére került pont tegnap azzal, hogy az Európai Unió Bírósága tegnap helyben hagyta a versenykorlátozó intézkedések miatt a Google-re kiszabott 4,1 milliárd eurós EU-s bírságot.
 
A hurráoptimizmusnak régen vége, a fejlesztések sem technikai köntösben zajlanak már, hanem üzleti, jogi és kockázatkezelési megfontolások dominálnak. Belépőben vagyunk a cloud második korszakába.

a melléklet támogatója a ONE Solutions

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.