Vezérigazgatóként tér vissza az Invitechhez Bőthe Csaba, aki hivatalosan július elsejei hatállyal veszi át a pozíciót a leköszönő Gerald Grace-től. A két vezető a következő hetekben együtt dolgozik majd annak érdekében, hogy gördülékenyebbé váljon a szervezet átállása, írja a vállalat közleménye.
Bőthe Csaba közel három évtizedes vezetői tapasztalattal rendelkezik a távközlés területén. Karrierjét MBA diplomája megszerzését követően 1994-ben kezdte a Westel 900-nál, ahol üzletfejlesztésért felelős marketingigazgató-helyettes, majd értékesítési igazgató lett. 2001. és 2004. között Macedóniában, a Mobimak vezérigazgató-helyetteseként az önálló mobilszolgáltató cég felépítését irányította.
2004-ben tért vissza Magyarországra, ahol elsőzör a T-Mobile nagyvállalati értékesítési- és termékfejlesztési igazgatója volt, majd a Telekom kis-és középvállalati üzletágának igazgatója lett. 2010-ben nevezték ki a T-Systems Magyarország működéstámogatási igazgatójává, ahol feladata a cég teljes körű ügyfélszolgálati, back-office, létesítési és üzemeltetési funkcióinak kialakítása volt. 2012-ben nevezték ki a T-Systems International nearshore outsourcing szolgáltatásokat nyújtó magyar leányvállalata, az IT Services Hungary (ITSH) vezérigazgatójává. Az ott töltött három év alatt párhuzamosan a román és a bolgár T-Systems vezérigazgatójaként is dolgozott.
2016-tól két éven át a Liberty Global/UPC közép-kelet-európai B2B igazgatója volt, majd 2018-tól az Invitech ICT Services Kft. marketing- és üzleti támogatások igazgatóságát vezette. 2019-től a Yettel (akkor még Telenor Magyarország) nagyvállalati értékesítési vezetőjeként a cég nagyvállalati és M2M ügyfélkiszolgálásának fejlesztésén, valamint vezetékes és IT-termékek piaci bevezetésén dolgozott.
Fekete Péter, az Invitech felvásárlását tavaly ősszel lezáró 4iG Nyrt. vezérigazgató-helyettese, a cégcsoport menedzsmentjének nevében megköszönte Gerald Grace munkáját: "A vállalat elmúlt években elért üzleti sikereiben, illetve az Invitech jelenlegi piaci pozíciójának elérésében jelentős szerepe volt Gerald Grace vállalatvezetői tevékenységének. Eredményeit és szaktudását elismerve köszönjük eddig végzett munkáját, és további sikert kívánunk pályafutásához." Mint mondta, Bőthe Csabától az Invitech integrációs folyamatainak felgyorsítását várják, valamint hogy a cég a B2B szegmensben a vezetékes hang- és adatszolgáltatások piacán vezető nagyvállalattá váljon.
Digitalizáció a mindennapokban: hogyan lesz a stratégiai célból napi működés?
A digitális transzformáció sok vállalatnál már nem cél, hanem elvárás – mégis gyakran megreked a tervezőasztalon. A vezetői szinten megfogalmazott ambiciózus tervek nehezen fordulnak át napi működéssé, ha hiányzik a technológiai rugalmasság vagy a belső kohézió.
CIO KUTATÁS
AZ IRÁNYÍTÁS VISSZASZERZÉSE
Valóban egyre nagyobb lehet az IT és az IT-vezető súlya a vállalatokon belül? A nemzetközi mérések szerint igen, de mi a helyzet Magyarországon?
Segítsen megtalálni a választ! Töltse ki a Budapesti Corvinus Egyetem és a Bitport anonim kutatását, és kérje meg erre üzleti oldalon dolgozó vezetőtársait is!
Az eredményeket május 8-9-én ismertetjük a 16. CIO Hungary konferencián.
Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak