A jubileumi, harmincadik MENTA 2023 – NEXT30! konferencián adta át az IVSZ - Digitális vállalkozások szövetsége az egykori elnökéről, Gyurós Tiborról elnevezett díjat. A legjobb teljesítményt nyújtó menedzsernek járó díjat idén Patay Szabolcs, a fejlett járműkommunikációs technológiákat fejlesztő magyarországi startup, a Commsignia ügyvezető igazgatója.
Az ünnepélyes keretek között átadott díjjal 2001 óta ismeri el a hazai IKT-szektorban meghatározó szakembereket az IVSZ által felkért szakmai zsűri.
Nemzetközi szintű K+F
Patay Szabolcs, a Gyurós Tibor - év menedzsere-díj 2023-as nyertese, a vehicle-to-everything (V2X) technológián alapuló járműkommunikációs megoldásokat fejlesztő, a nemzetközi piacokon is jelen lévő magyar startup, a Commsignia ügyvezető igazgatója, társalapítója. A Commsignia budapesti fejlesztőközpontjában készülő szoftveres és hardveres megoldások révén a jövőben jelentősen csökkenthetők a közúti balesetek és halálesetek.
A Commsignia V2X-alapú megoldásait Magyarország, Csehország és Olaszország mellett több amerikai nagyvárosban is telepítették már utak mentén, hogy a technológiával kompatibilis járművek felé továbbítsák jelzőlámpák, forgalomfigyelő kamerák és érzékelők valós idejű adatait - kibővítve a sofőrök fizikai látóterét. A jelenleg 140 fős cég nemzetközi szinten is jelentős kutatás-fejlesztési tevékenységet folytat, meghatározó tagja iparági szervezeteknek, konzorciumoknak, aktívan működik közre a jövő járműkommunikációs szabványainak kidolgozásában.
A cégnél végzett munkáról lapunk is többször beszámolt, legutóbb például arról, hogy 5,5 milliárd forintnyi friss tőkéből bővülhet tovább a vállalat. A V2X-koncepcióban rejlő lehetőségekről pedig év elején beszélt részletesen podcastadásunkban Váradi András, a Commsignia kutatási igazgatója.
És a többiek...
Az idei Gyurós-díj shortlistjére került Kovács Dominik Máté, a 2021-ben alapított Colossyan társalapító-ügyvezetője - a társaság olyan megoldást fejlesztett ki, amely AI technológia segítségével képes szöveges formában megadott információkból kész videókat generálni. A folyamatos fejlesztések révén a Colossyan a text-to-video szolgáltatások piacán technológiai vezető szerepet ért el, platformjukat már számos világmárka használja, hiszen két-három hétről akár 30 percre is csökkenti a videók készítésének idejét, jelentős költségeket takarítva meg a gyártásban.
Rónaszéki Péter, a FORTIX Consulting ügyvezető igazgatója szintén shortlistre került a zsűri döntése alapján. Rónaszéki 23 éve foglalkozik információbiztonsággal, információvédelemmel, és üzletmenet-folytonossággal többek között bank- és repülésinformatikai területen. Az ISACA Magyarországi Egyesület elnökségi tagjaként és az Önkéntes Kibervédelmi Összefogás (KIBEV) alapító tagjaként is aktívan részt vesz a szakmai közösség életében, és szakértőként gyakran nyilatkozik a hazai médiában a kiberbiztonsággal kapcsolatos témákban.
A nyitóképen Patay Szabolcs (jobbra) veszi át az elismerést az IVSZ elnökétől, Vinnai Balázstól. Forrás: IVSZ
CIO KUTATÁS
AZ IRÁNYÍTÁS VISSZASZERZÉSE
Valóban egyre nagyobb lehet az IT és az IT-vezető súlya a vállalatokon belül? A nemzetközi mérések szerint igen, de mi a helyzet Magyarországon?
Segítsen megtalálni a választ! Töltse ki a Budapesti Corvinus Egyetem és a Bitport anonim kutatását, és kérje meg erre üzleti oldalon dolgozó vezetőtársait is!
Az eredményeket május 8-9-én ismertetjük a 16. CIO Hungary konferencián.
Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak