A pandémia első évében, a távmunka és a digitális oktatás globális bevezetése miatt a számítógépek mellett a táblagépek is sosem látott mennyiségben fogytak. A váratlan fellendülést aztán folyamatos, egyre gyorsuló ütemű erodálás követte. A szegmensben érdekelt gyártók viszont tavaly egy markáns trendfordulónak örülhettek.
A Canalys előzetes kalkulációja szerint a 2024-es szállítási mennyiség elérte a 147,6 millió készüléket, ami közel 10 százalékkal több, mint az egy évvel korábbi adat. Mindez annyiban egyáltalán nem meglepő, hogy már az évközi negyedéves adatokból is világosan látszott, vége a hét három szűk esztendőnek.
Ahogy a fenti táblázatból kivehet, az iPad-uralom továbbra is tart a szegmensben, de az Apple-nél biztosan nem boldogok a piaci átlag alig több mint felét kitevő növekedési dinamika miatt. Az almás cég szerencséjére, a második helyezett Samsung sem mutatott lényegesen jobb teljesítményt.
Mindez nem mondható el az éllovasokat üldöző kínai hármasról: a Huawei, a Lenovo és a Xiaomi is kétszámjegyű iramot diktálva közelít. Ez leginkább a hazai piacukon történt erősödésnek köszönhető, de a távol-keleti gyártók többsége igyekszik megvetni a lábát a világ más régióiban is.
Óvatos bizakodás
Bár a tavalyi ünnepi szezonban a szállítási dinamika (5,6%) elmaradt az éves növekedési rátától, a Canalys szakértői óvatos optimizmussal tekintenek az idei kilátásokra. A kutatócég által megkérdezett, üzleti célú tableteket forgalmazó kereskedők bő fele mondta azt, hogy 2025-ben növekedni fognak a szállítások, mintegy harmaduk stagnálást, 16 százalék pedig csökkenést prognosztizált. Az otthoni felhasználók vásárlásait már visszafogottabb várakozások övezik, extra keresletet leginkább az egyes régiókban bevetett állami támogatási programoktól várnak.
A jelentés nem felejti el megemlíteni a Donald Trumphoz kapcsolódó kockázatokat. Az Egyesült Államok régi-új elnöke immár rutinszerűen fenyeget vámok bevetésével: például a félvezetőkre belengetett, akár 100 százalékos teher bizonyosan alapjaiban kavarná meg a kereskedelmi folyamatokat, többek között a táblagépek szegmensében is.
(Fotó: Redmi Pad Pro / Xiaomi)
Exkluzív szakmai nap a felhők fölött: KYOCERA Roadshow a MOL Toronyban
A jövő irodája már nem a jövő – hanem a jelen. A digitális transzformáció új korszakába lépünk, és ebben a KYOCERA nemcsak követi, hanem formálja is az irányt. Most itt a lehetőség, hogy első kézből ismerje meg a legújabb hardveres és szoftveres fejlesztéseket, amelyekkel a KYOCERA új szintre emeli a dokumentumkezelést és az üzleti hatékonyságot.
Digitalizáció a mindennapokban: hogyan lesz a stratégiai célból napi működés?
A digitális transzformáció sok vállalatnál már nem cél, hanem elvárás – mégis gyakran megreked a tervezőasztalon. A vezetői szinten megfogalmazott ambiciózus tervek nehezen fordulnak át napi működéssé, ha hiányzik a technológiai rugalmasság vagy a belső kohézió. A valódi előrelépéshez olyan infrastruktúrára, szolgáltatásokra és partneri támogatásra van szükség, amelyek nemcsak technológiai válaszokat adnak, hanem üzletileg is működőképes megoldásokat kínálnak.
CIO KUTATÁS
AZ IRÁNYÍTÁS VISSZASZERZÉSE
Valóban egyre nagyobb lehet az IT és az IT-vezető súlya a vállalatokon belül? A nemzetközi mérések szerint igen, de mi a helyzet Magyarországon?
Segítsen megtalálni a választ! Töltse ki a Budapesti Corvinus Egyetem és a Bitport anonim kutatását, és kérje meg erre üzleti oldalon dolgozó vezetőtársait is!
Az eredményeket május 8-9-én ismertetjük a 16. CIO Hungary konferencián.
Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak