Harmadik negyedéves eredményei elmaradtak a várakozásoktól.

Még mindig tart az informatikai piac pandémia utáni megtorpanása. Ettől szenved a legtöbb eszközgyártó, köztük a Dell is. A vállalat csütörtökön tette közzé harmadik negyedéves pénzügyi eredményeit, melyek a múlt évi azonos időszaktól jelentősen, az elemzői várakozásoktól (23 milliárd dollár) pedig kisebb mértékben maradtak el.

A vállalat eredményei annyiban persze nem meglepőek, hogy a gyártó nagymértékben függ a PC-piactól, ami lassan talál magára (ez jól látható a Gartner adataiból is). A teljes bevétel 22,3 milliárd dollár lett, szemben az előző év 24,7 milliárdjával, ami 10 százalékos zsugorodást jelent. A működési eredmény a tavalyi 1,8 milliárdtól 16 százalékkal maradt el, és 1,5 milliárd dollárnál állt meg.

A Client Spoution Group – ide tartozik konzumer és vállalati PC-s üzletág – közel 12,3 milliárd dollár bevételt termelt. Ez 11 százalékkal kevesebb az előző év azonos időszakának eredményénél. A vállalati PC-k 9,8 milliárdot, a konzumer gépek 2,4 milliárdot dollárt hoztak.

Az Infrastructure Solutions Group forgalom szempontjából 12 százalékos mínusszal és 8,5 milliárd dollárral zárta a negyedévet. A szerverek és a hálózati megoldásokból származó bevétel 4,7 milliárd dollár volt, ami jelentős elmaradás a tavalyi 5,2 milliárdhoz képest. A szervereken belül ugyan nőtt a kereslet a mesterséges intelligenciára optimalizált kiszolgálókra 9 százalékkal, ám itt korlátozza a növekedést az, hogy MI-csipekből (pl. az Nvidia GPU-iból) nincs elegendő a piacon – a Dell például jelenleg 39 hetes átfutással tudja teljesíteni a megrendeléseket. A storage-okból származó bevétel 8 százalékkal csökkent (3,8 milliárd).

Közel a kilábalás

Bár még tart a PC-gyártóknál a pandémia utáni sokk, amit az okozott, hogy a világjárvány után a felhalmozott vállalati és otthoni eszközök miatt senki sem akar új eszközt venni, már látszik a fény az alagút végén. Az elemzők egyöntetű véleménye, hogy a piac elérte a mélypontját, és már az idei ünnepi bevásárló szezonban megindul felfelé. Sőt a szakértők látnak olyan trendeket is, melyek hosszabb távon biztosíthatják a növekedést.

Mind az Intel, mind az AMD, de egyre több elemző is úgy véli, hogy a mesterséges intelligenciára felkészített PC-k hozhatják ismét lendületbe a piacot. Ezek olyan architektúrájú munkaállomások (desktop, laptop, notebook) lesznek, melyek képesek helyben futtatni LLM-eket (large language model), valamint rájuk épülő alkalmazásokat akár felhős háttérinfrastruktúra nélkül is. A Canalys szerint ez nagyon közel van: 2027-re ilyen lehet az összes értékesített PC 60 százaléka.

Piaci hírek

Kínában sem megy simán a robotaxik bevezetése

Az önvezető konkurencia megjelenését meglehetősen rossz néven veszik az érintett területeken dolgozó taxisok.
 
Általános jelenség a hazai nagyvállalatok körében, hogy a szükségesnél jelentősen többet költenek nyilvánosfelhő-szolgáltatásokra. Utánajártunk, mi a pontos helyzet, és mit lehet tenni a költségek optimalizálásáért.

a melléklet támogatója a 4iG Nyrt.

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.