Erős aktivitásba kezdtek az amerikai választások előtt külföldi csoportok - állítja az FBI. Az irániak például demokrata szavazóknak küldtek hamisított levelet.

Pezseg az élet az Egyesült Államokban a november 3-án tartandó elnökválasztás előtt. A gond az, hogy nem csak a kampánystábok, hanem hekkerek is igyekeznek befolyásolni a folyamatot. A Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) szerint Oroszország és Irán is aktívan próbálja manipulálni a közhangulatot.

Teheránból szeretettel

Helyi idő szerint tegnap késő este jelentette be az FBI, hogy külföldről érkező internetes akciókat fedeztek fel, amelyekkel az ország stabilitását akarják aláásni a közelgő szavazás előtt. A Trump-kormányzat hírszerzésért felelős igazgatója, John Ratcliffe a témában összehívott sajtótájékoztatón elmondta, hogy Iránból és Oroszországból származó csoportoknak sikerült a regisztrált szavazókkal kapcsolatos adatokhoz jutni. Az igazgató szerint ezeknek az információknak a birtokában a külföldi szereplőknek lehetőségük van álhírek terjesztésékel káoszt és zavart kelteni, ami alkalmas lehet az amerikai demokrációba vetett bizalom megrendítésében.

Erre már egy konkrét példát is lehet említeni, hiszen a rendelkezésre álló információk alapján megtévesztő leveleket kaptak többek között Floridában regisztrált demokrata választópolgárok. Az emaileket a mostanában igen aktív, nacionalista szemléletű helyi szélsőjobbos csoport, a Proud Boys nevében küldték. Tartalmát tekintve pedig egy egészen nyílt fenyegetést tartalmazott, miszerint ha a demokrataként regisztrált címzett nem Trumpra szavaz, akkor megnézheti magát. Az iráni forrásból származó levélkampánnyal kapcsolatban egyébként a hírszerzési vezető valamilyen sajátságos logika mentén arra jutott, hogy mindez nem más, mint a regnáló elnök pozíciója ellen intézett támadás.  

Kérdőjelek

A fentiekkel kapcsolatban azonban több kérdés is tisztázatlan maradt. Azt például nem tudni, hogy és pontosan milyen adatokhoz jutottak hozzá a külföldi hekkerek. A regisztrált szavazók alapvető adatai például több államban is nyilvánosan elérhető információnak számítanak, mások pedig korábbi adatszivárgási eseteknél kerülhettek illetéktelen kezekbe.

A FireEye biztonsági szakértői szerint a négy államra kiterjedő levélküldési akció azt mutatja, hogy Iránban nem félnek "emelni a tétet". Az Egyesült Államokkal rossz viszonyt ápoló távol-keleti ország a korábbi években is igyekezett saját narratíváját erősítő üzeneteket eljuttatni az USA lakosaihoz, de a szavazást közvetlenül befolyásoló levelek ehhez képest egy új szintet képviselnek. 

Nincs itt semmi látnivaló

Mindez persze óriási meglepetésként nem hathat sokak számára, hiszen nemrégiben mi is foglalkoztunk azzal a tanulmánnyal, amely egy hosszú listán foglalja össze a 2020-as választásokkal kapcsolatos digitális visszaélések kockázatát és lehetséges hatásait.  A CB Insights elemzésében szereplő összesen 11 pont közül a legmagasabb kockázati szintre a digitális csatornákon zajló dezinformációt, a kampánycsapatok informatikai hátterének sérülékenységét és a választói regisztrációs rendszert sorolták. Ezek közül a kis létszámú állandó munkatárssal és rengeteg, esetenként érzékeny információkhoz is hozzáférő önkéntessel dolgozó kampánystábok esetében nem csak a rizikót, de az incidensek várható következményeit is súlyosnak értékelték, míg az álhírek terjesztése volt az egyetlen olyan pont, ahol a hatásokat meg sem próbálták felbecsülni.

Pár héttel korábban pedig a Microsoft közölte, hogy az orosz, iráni és kínai állami háttérrel működő hekkercsoportok ismét ráálltak az amerikai elnökválasztásra, és sorozatos támadásokat intéznek a Trump vagy Biden kampányához köthető személyek és szervezetek email-fiókjai ellen. A sok száz támadás nagy részét a Microsoft szerint időben észlelték és blokkolták, de a jelenség teljesen egybevág azokkal a figyelmeztetésekkel, amelyeket az amerikai kormányügynökségek és a biztonsági cégek is időről időre kiadnak.

Biztonság

Komoly galibát okozott a Meta önállóan cselekvő MI-ügynöke

A félresikerült automata kommunikáció miatt olyan adatok váltak elérhetővé a cég egyes munkatársainak, amelyekhez egyébként semmi közük nem volt.
 

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Hirdetés

HPE Morpheus VM Essentials: a virtualizáció arany középútja

Minden, amire valóban szükség van, ügyfélbarát licenceléssel és HPE támogatással - a virtualizációs feladatok teljes életciklusát végigkíséri az EURO ONE Számítástástechnikai Zrt.

A VMware felvásárlása és licencelési gyakorlatának átalakítása erősen rányomta a bélyegét az adatközponti infrastruktúrára: a korábban kiszámítható alap bizonytalanná és gyakran költségesebbé vált.

a melléklet támogatója az EURO ONE

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.