A Meta felmentést adott legfontosabb hirdetőinek a tartalommoderálás megszokott folyamata alól, biztosítva, hogy az automatizált rendszerek ne büntethessék meg tévedésből a szóban forgó márkákat – számolt be róla 2023-ból származó belső dokumentumokra hivatkozva a Financial Times. A lap szerint egy sor ilyen "védőkorláttal" biztosították a napi szinten több mint 1500 dollárt költő ügyfelek érdekeit, és alkalmanként csak emberi ellenőrzésnek vetették alá a tartalmakat.
A dolognak annyiban nincs már jelentősége, hogy Mark Zuckerberg vezérigazgató néhány nappal ezelőtti üzenete szerint a Meta leállítja az automatizált tartalommoderálást és külső szereplőkre támaszkodó tényellenőrző programját is, amit természetesen sietve be kellett jelentenie az őt korábban börtönnel fenyegető Donald Trump elnöki beiktatása előtt.
Ahogy a FT írja, a technológiai óriás általában a gépi intelligencia és az emberi moderátorok munkájának kombinációjával szűri a hirdetéseket, megakadályozva a szabályok megsértését és eltávolítva a csaló vagy kártékony anyagokat. Állítólag azonban a fenti dokumentumok szerint a Meta úgy találta, hogy automatizált rendszerei fals pozitív eredményekkel terhelték a legtöbbet költő fiókok némelyikét. Bár ehhez hasonló tapasztalata a mezei felhasználók közül is sok mindenkinek lehetett az elmúlt években, a prioritás egyértelmű a Meta majdnem 135 milliárd dolláros éves reklámbevétellel működő közösségi szolgáltatásaiban.
Mindannyiunk közös érdeke volt
Azt a vállalat is elismerte a FT kérdéseire válaszolva, hogy "aránytalanul sok téves jelzésre került sor a magasabb költésű fiókok esetleges jogsértéseiről", és meg is akadályozta, hogy automatizált rendszerei letiltsanak néhány jól fizető fiókot, emberi felülvizsgálatra küldve a gépek által jelzett problémákat. A Meta szóvivője ugyanakkor pontatlannak nevezte a lap beszámolóját, mivel álláspontjuk szerint a cég erőfeszítései semmi másra nem irányultak, mint a végrehajtási hibák megelőzésére.
A megszokott módon cinikus érvelés szerint egyébként a magasabb hirdetés büdzsé szélesebb körű elérést jelent, így "a következmények is súlyosabbak lehetnek, ha egy ilyen céget vagy hirdetéseit tévedésből eltávolítják". Arra ugyan a szóvivő nem válaszolt, hogy a dokumentumokban szereplő intézkedések bármelyike ideiglenes volt-e, és még folyamatban van-e, de simán írásba adta, hogy a Metánál minden vállalkozásra ugyanazok a hirdetési szabályok vonatkoznak, amelyek alól egyetlen hirdető sem mentesül.
Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak