Bár a közösségi hálózat eredetileg az embereket kötötte volna össze egymással, a jelek szerint a Facebook üzemeltetője már teljesen mást gondol a dologról.

A Financial Times az év végén számolt be a Meta tervéről, melynek értelmében az MI-technológiák széles körű bevezetése során mesterséges intelligenciával generált karakterekkel árasztanák el a Facebookot, így erősítve az elköteleződést (engagement) az egyre nehezebb helyzetben lévő közösségi platformon. Bár az emberszerű kommunikációt imitáló robotok több csatornán, köztük a Meta Instagramján is hosszú ideje jelen vannak, a társaság illetékes alelnöke kifejtette a lapnak, hogy a felhasználóként viselkedő MI-k idővel valóban megjelennek majd a Meta felületein, nagyjából ugyanúgy, mint a most használt fiókok.

Ez azt jelenti, hogy a robotokat profilképekkel, sőt életrajzokkal látják el, emellett képesek lesznek tartalmat generálni és megosztani a közösségi térben. Bár az nem világos, hogy a tervet milyen ütemben valósítanák meg, a cikkből kiderül, hogy már eddig is több százezer ilyen karaktert hoztak létre az oldalon – bár a legtöbbet egyelőre nem szabadították rá a nagyközönségre. És ezt valószínűleg jól is tették: a Futourism összeállítása például bemutatja, hogy a netezők finoman szólva sincsenek oda az ötletért, amit csalásnak, a Facebookot tömött sorokban elhagyó felhasználók mesterséges pótlásának tartanak.

Nem azért járnak oda, hogy robotokkal dumcsizzanak

A Reddit r/futurology alfórumáról (szubreddit) idézett kommentárok többek között felvetik, hogy ha az MI-robotok célja az emberszerű viselkedés, akkor a Facebook hirdetői sem feltétlenül lesznek képesek különbséget tenni köztük és a valódi felhasználók között. Mivel pedig a közösségi hálózat mára teljesen átalakult egy bevételtermelő gépezetté, amelynek a reklám minden téren meghatározza a működését, minimum ellentmondásosnak tűnik a hirdetők robotokkal való kiszolgálása. Különösen, hogy az MI-perszónák áradata minden bizonnyal felgyorsítaná a valódi felhasználók kivonulását is a Facebookról.

Ha az automatizált ajánlási rendszereknek hála már most is nehéz dolog a tényleges kapcsolatok követése, akkor a milliónyi fiktív felhasználó megjelenésével ez még nehezebbé válhat. Természetesen bárkinek joga van koccolni a hálózatból, de az idézett vélemények szerint nem mindenki lesz képes különbséget tenni. Még akkor sem, ha az elérhető MI-profilok egyelőre inkább csak karikatúrák, amelyek sokszor semmivel sem jobbak a közösségi csatornákat szennyező MI-spamtől: ahogy a 404 Media riportjából is kiderül, elég nyomasztó tud lenni MI-vel generált valótlanságok és valódinak szánt fotók folyamatos megosztása.

Közösség & HR

Az Intel segítségével valósulhat meg Elon Musk szörnyeteg csipgyára

Az Intel is csatlakozik a SpaceX-hez és a Teslához a texasi üzemek felépítésében, bár annak részletei egyelőre nem világosak, hogy milyen mértékben járul hozzá a járműveket, humanoid robotokat és MI-adatközpontokat is kiszolgáló Terafab projekthez.
 
Mesterséges intelligencia, DevSecOps, platformkonszolidáció – leggyakrabban ez a három szó hangzik el a szakértők szájából.

a melléklet támogatója a Clico

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.