Az USA-ban, Kanadában és Japánban már meg lehet venni a gépeket, de heteken belül érkeznek a többi régióba is.

Egyelőre a Microsoft nem követte az Apple példáját. A héten bemutatott új Surface laptopok maradnak a bevált csipgyártóknál, az Intelnél és az AMD-nél. Az Apple a tavaly ősszel bemutatott gépeit már a saját tervezésű, de ARM architektúrájú M1 csipek köré építette. A Microsoftnál is évek óta terítéken van saját csipek tervezése – szintén ARM alapokon – a Surface-ekhez (pontosabban inkább a Windowshoz), sőt tavaly decemberben arról is lehetett hallani híreket, hogy szervercsipek fejlesztésén dolgoznak Redmondban.

Úgy tűnik, a saját CPU-kra még várni kell. A Microsoft döntése azonban az Intel számára nem feltétlenül megnyugtató: az új Surface-ek ugyanis az AMD előretörését hozták. Míg korábban egyértelmű volt az Intel dominanciája, az előző Surface-generációnál a nagyobb, 15 hüvelykes modellnél már lehetett választani az AMD-t is, most már minden bejelentett gépeknél választhatnak a vásárlók.

A kisebb, 13,5 hüvelykes családban négy modell van: lehet rendelni két négymagos, 11. generációs Intel (Core i5 és Core i7), illetve egy hatmagos (Ryzen 5) és egy nyolcmagos (Ryzen 7) AMD processzorral. A 15 hüvelykes családban csak AMD-Intel a választási lehetőség: vagy a 4 magos, 11. generációs Intel Core i7-et, vagy a nyolcmagos AMD Ryzen 7-et választhatjuk CPU-nak.

A Microsoft az AMD-modelleket olyan felhasználóknak ajánlja, akiknek elsősorban a grafikai teljesítmény a fontos: esetleg azért, mert játszanak is a gépükön, vagy mert utazás közben sokat dolgoznak fotófeldolgozó és videós szoftverekkel.

Amúgy nincs semmi különleges...

Az Surface-ekben ezen túl nincs megrázóan nagy újdonság a 3-as sorozathoz képest. A megcélzott felhasználói réteg számára talán a legfontosabb, hogy sikerült növelni az akkus üzemidőt a korábbi 11,5 óráról 19 órára (a Microsoft mérései szerint). Ezt az üzemidőt csak a 13,5 hüvelykes AMD Ryzen 5-ös modell hozza. Az összes többi modell rövidebb ideig bírja hálózat nélkül, a legrövidebb üzemideje, a kisebb kijelzős i7-es modellé például 16,5 óra.

Ha lassan is, de a Microsoft próbálja a Surface-t feltolni az Apple MacBook Airjeinek a magasságába. Erre szolgál például a speciális Dolby Atmos Omnisonic hangszóró, a 720p felbontású webkamera, illetve az érintőképernyő vagy a teljes méretű USB-port. Lehet utóbbit lényegtelennek tekinteni, de azoknak, akik folyamatosan maguknál hordják a gépüket mint legfőbb munkaeszközüket, olykor a szabványos port is sokat nyom a latba. Már azzal is egyszerűsíti az életüket, hogy nem kell speciális kiegészítő adaptereket használniuk.

Szintén az Apple-modellre hajaz, hogy a Microsoft is egyre több saját márkás kiegészítőt kínál a gépekhez. Van hozzájuk többek között 300 dollárért üzleti fejhallgató (Surface Headphones 2+ for Busines), USB-C portra kapcsolható hangszóró 100 dollárért (Microsoft Modern USB-C Speaker), vagy akinek nem lenne elég jó a beépített 720p-s kamera, vehet 1080p-s külső webkamerát 70 dollárért (Microsoft Modern Webcam).

A gépeket az USA-n kívül egyelőre Kanadában és Japánban lehet megrendelni. A többi régióban az elkövetkező hetekben kezdik meg a szállítást. Az amerikai árak 1000 dollárnál indulnak. Ezért egy 13,5 hüvelykes kijelzőjű, AMD Ryzen processzoros gépet lehet venni 256 GB tárhellyel (SSD). A legerősebb 13,3 hüvelykes modellért (Intel Core i7, 1 TB SSD) 2300 dollárt kell fizetni. A 15 hüvelykes modellek 1300 dollárnál indulnak, a legerősebb gép pedig (Intel Core i7-vel) 2400 dollárba kerül.

Mobilitás

AWS S3: 20 év alatt több száz exabájt

Szombaton, március 14-én volt húsz éve, hogy az Amazon elindította a nyilvános Simple Storage Service-t, azaz az S3 szolgáltatást.
 
Hirdetés

HPE Morpheus VM Essentials: a virtualizáció arany középútja

Minden, amire valóban szükség van, ügyfélbarát licenceléssel és HPE támogatással - a virtualizációs feladatok teljes életciklusát végigkíséri az EURO ONE Számítástástechnikai Zrt.

A VMware felvásárlása és licencelési gyakorlatának átalakítása erősen rányomta a bélyegét az adatközponti infrastruktúrára: a korábban kiszámítható alap bizonytalanná és gyakran költségesebbé vált.

a melléklet támogatója az EURO ONE

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.