Az Intellel régóta hegemóniában élő gyártó már többször próbált nyitni az alternatív megoldások irányába. Ezúttal jól sül el az ARM-barátság?

Nagyon magabiztos a Microsoft az új, ARM-alapú laptopjaival kapcsolatban. Véleményük szerint minden más notebookot háttérbe fognak szorítani az új gépek, ha az egy akkumulátortöltéssel elérhető üzemidő alapján hasonlítják össze riválisaikkal.

2-3 munkanapra elegendő töltés

A Trusted Reviews oldalán megjelent beszámoló szerint az első, Windows 10-et futtató, Qualcomm Snapdragon 835 lapkával szerelt példányok decemberben léphetnek piacra. A HP, az Asus és a Lenovo az elsők között jelenteti meg x86-os architektúrát mellőző megoldásait, de a tervek szerint több más gyártó is kirukkol majd snapdragonos gépekkel.

A mézesmadzagként lóbált hosszú akkuidő több száz eszközre kiterjedő, hosszú hónapokig tartó tesztsorozat eredménye. A közel egy éve futó projektről Pete Bernard, a Microsoft Connectivity Partners vezető csoportmenedzsere nyilatkozott. Állítása szerint az akkumulátoridő "nagyon-nagyon jó", messze meghaladja a várakozásokat, aminek eredményeként több munkanapnyi folyamatos használatot is sikerült elérni. Bernard szerint ezzel alapvetően megváltozhat az emberek PC-kről alkotott képe.

Lehámozva a marketingréteget a bejelentésről, még mindig impresszívnek tűnik, amire az ARM-alapú laptopok képesek. Videonézéssel – pontosabban LTE-n keresztül streamelt Netflix-tartalmak megjelenítésével – 28-29 órányi üzemidőt mutattak fel a laptopok. De mindennapos feladatok futtatása mellett is gyakorlatilag dupla annyi ideig használhatók, mint napjaink alacsony fogyasztásra kihegyezett modelljei. 16-18 óra közötti folyamatos munkavégzésre – tehát két munkanapra – voltak képesek a Qualcomm chipekkel szerelt, Windows 10-et futtató teszteszközök.

Trendforduló a PC-piacon?

A hamarosan megjelenő, Snapdragon 835 CPU-kra alapuló laptopok több szempontból is komoly változást hoznak a PC-piacra. Mivel a lapkák 10 nanométeres gyártási eljárással készülnek, ezek lesznek az első, ezzel a csíkszélességgel bíró eszközök ebben a szegmensben. Az Intel és az AMD jelenleg a 14 nanométeres gyártási eljárással készíti processzorait, a technológiaváltás tempóján az előbbi egy éve még lassított is. Ami érthető, hiszen az újabb és újabb átállások nem csak technikai oldalról jelentenek komoly kihívást, de ROI szempontjából is gondos tervezést igényelnek.

Másrészt az eddig kizárólag mobil eszközökben (okostelefonokban és tabletekben) használt CPU-k laptopokban való tömeges felbukkanása trendfordulót is jelez. Az általános célú utasításfeldolgozás mára elérte azt a szintet, ami a legtöbb felhasználónak bőven elegendő, így nem ebben a tekintetben igénylik a változást, hanem a fogyasztás jelentős visszafogása terén. Amiben pedig a Snapdragon 835 igencsak jeleskedik, miközben meggyőző teljesítményt biztosít az általa meghajtott eszközöknek.

A Qualcomm lapkájának alkalmazása azt jelzi, hogy a fenti felhasználói igényt nem az x86-os architektúra tudja igazán hatékonyan kiszolgálni, hanem a mobil szegmensből érkező ARM processzorok. Ezen a téren is elkezdhet tehát diktálni a mobil szegmens, ami nem jó hír az asztali CPU-kat fejlesztő vállalatoknak. Nem meglepő, hogy az Intel egy ideje már új bevételi forrásokat keres, ilyen például a szintén egyre versengőbbé váló mesterséges intelligencia területe.

Végre valóban lesz átjárás a mobil világba?

A Qualcomm processzorával szerelt mobil számítástechnikai eszközök kínálta lehetőség az extra vékony, nagyon könnyű tabletek és ultrabookok terén hozhat igazán jelentős változást. Olyan új generációs készülékek jelenhetnek meg ezen a piacon, melyek kvázi lemoshatják a jelenlegi legjobb megoldásokat is. Köszönhetően annak, hogy a Microsoft egyre nagyobb energiákat fordít a mobil informatikai eszközök fejlesztésére – kivéve persze a telefonokat.

A végül óriási bukót hozó Windows Phone-nal ugyanis alaposan megégette magát a Microsoft. Pedig van átjárás az asztali számítógépek és az okostelefonok között, ezt egészen jól példázta a tavasszal bemutatott Samsung Galaxy S8 (melyet egyébként szintén Snapdragon 835-tel szerelnek össze Kínában). A dél-koreaiak telefonja ugyanis a Dex nevű dokkoló révén kvázi asztali számítógéppé alakítható. Az eszközhöz csatlakoztatott egérrel és billentyűzettel az Android például dokumentumok szerkesztésére is használható, akár monitorhoz csatlakoztatott nagyképernyős üzemmódban is.

Ha pedig ez az irány járhatónak bizonyul(t), akkor a laptopokba szerelt mobilchipek területe is kibontakozhat, hogy elhozza a két, látszólag összeboronálhatatlan szegmens metszetét. Ehhez azért persze még minden bizonnyal az Intelnek és az AMD-nek is lesz pár szava...

Mobilitás

A vámtárgyalások miatt csúszhat az amerikai cégek EU-s büntetése

Az Európai Bizottságnak elvileg a héten kellett volna bejelentenie a Meta és az Apple ellen tavaly indított vizsgálatok eredményét, ám sajtóértesülések szerint Brüsszel az USA-val folytatott kereskedelmi tárgyalások miatt jegeli az ügyeket.
 
Hirdetés

Exkluzív szakmai nap a felhők fölött: KYOCERA Roadshow a MOL Toronyban

A jövő irodája már nem a jövő – hanem a jelen. A digitális transzformáció új korszakába lépünk, és ebben a KYOCERA nemcsak követi, hanem formálja is az irányt. Most itt a lehetőség, hogy első kézből ismerje meg a legújabb hardveres és szoftveres fejlesztéseket, amelyekkel a KYOCERA új szintre emeli a dokumentumkezelést és az üzleti hatékonyságot.

A mesterséges intelligencia új korszakába léptünk. A generatív MI nem csupán kísérleti technológia. Sok cég stratégiai eszköznek tekinti, amely segít a versenyképesség megőrzésében, javításában.

a melléklet támogatója a One Solutions

CIO KUTATÁS

AZ IRÁNYÍTÁS VISSZASZERZÉSE

Valóban egyre nagyobb lehet az IT és az IT-vezető súlya a vállalatokon belül? A nemzetközi mérések szerint igen, de mi a helyzet Magyarországon?

Segítsen megtalálni a választ! Töltse ki a Budapesti Corvinus Egyetem és a Bitport anonim kutatását, és kérje meg erre üzleti oldalon dolgozó vezetőtársait is!

Az eredményeket május 8-9-én ismertetjük a 16. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2025 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.