Mindenkit meglepve a tervezettnél közel egy évvel korábban adta ki a Raspberry Pi Foundation az egy lapkára sűrített PC-je új verzióját. A Raspberry 4 Model B már tényleg olyan, mint egy igazi számítógép, főleg ha a gépházat is megvesszük hozzá.
Hamarosan lesz hozzá új szoftver is, amit a Debian 10 Buster következő kiadására építenek. Az új Raspbiannek többek között radikálisan megújul a kezelőfelülete, és alapból megkapja Chromium webböngésző 74-es kiadását.
Minden korábbinál nagyobb erő
Külsőre maradt a hagyományos kialakítás, de szinte minden másban átalakult az új modell (a teljes specifikációt itt lehet tanulmányozni). A korábbi modellekhez kiadott kiegészítők használhatósága miatt nagyon fontos és jó, hogy megmaradt 40 tűs GPIO (General Purpose Input/Output) header is, amely a HAT modulok csatlakoztatását biztosítja.
A processzor viszont erősebb lett: a Broadcom 40 nanométeres ARM csipje helyett most egy szintén Broadcom gyártmányú, de 28 nanométeres processzor (BCM2711) teljesít szolgálatot, amiben négy 64 bites, 1,5 GHz órajelű Cortex-A72 mag van. Ez mintegy háromszor akkora számítási kapacitást biztosít, mint az előző modell, a 3 Model B+ CPU-ja. Az erősebb processzorhoz maximum 4 gigabájt memóriát lehet választani. A Raspberry Pi Foundation itt is újított, mert háromféle kiépítés (1, 2 vagy 4 GB memória) közül lehet választani. A memória mennyiségével nő az ár is: az alap 1 GB-os modell 35 dollár, a 2 gigás 45, míg a 4 gigás 55 dollár.
Szinte teljes körű a hálózatosíthatóság. Alap a vezetékes kapcsolat lehetősége egy gigabites Ethernet aljzattal. A vezeték nélküli kapcsolatot pedig wifi- (802.11ac vagy az új elnevezés szerint Wi-Fi 5 szabványig) és a Bluetooth-támogatás (5.0) biztosítja. Megmaradt, de új helyre került az előző verzión megjelent négytűs PoE csatlakozó is.
Ezenkívül van két-két USB 3.0 és USB 2.0 csatlakozó is. Ezek egyetlen PCI Express Gen 2 sávon osztoznak, amely összesen 4 Gbit/s-os sávszélességet biztosít. Van rajta két microHDMI aljzat is a korábbi teljes méretű helyén, így a 4 Model B-re akár két 4K-s monitor is rá lehet kötni. A videotámogatásra egyébként nagy hangsúlyt fektettek. A VideoCore VI grafikai vezérlő támogatja az OpenGL ES 3.x-et, és van egy hardveres videodekódoló is (HEVC), ez utóbbi azonban csak egy monitornál képes 4K felbontás mellett 60 frame/s megjelenítésére, két monitoron ennek csak a felét tudja.
Több erőhöz több áram
Hogy a nagyobb teljesítményhez szükséges energiával se legyen gond, lecserélték a tápcsatlakozó típusát USB-C-re (korábban mikro USB-t használtak). Ez további 500 mA áram felvételére ad lehetőséget. Így az energiafaló külső kiegészítőkhöz és USB-ra kapcsolható eszközökhöz nem kell külső táp, mert a gépről is biztosítható az áramellátásuk.
Az árakról fentebb már szóltunk. A 4 gigás kivitel megvásárolható ún. Raspberry Pi 4 Desktop Kitként is. Ennek ára 120 dollár, amiért kapunk egy gépházat, tápegységet, egeret és billentyűzetet, két HDMI kábelt, egy 32 gigabájtos MicroSD kártyát és kezelési útmutatót.
CIO KUTATÁS
AZ IRÁNYÍTÁS VISSZASZERZÉSE
Valóban egyre nagyobb lehet az IT és az IT-vezető súlya a vállalatokon belül? A nemzetközi mérések szerint igen, de mi a helyzet Magyarországon?
Segítsen megtalálni a választ! Töltse ki a Budapesti Corvinus Egyetem és a Bitport anonim kutatását, és kérje meg erre üzleti oldalon dolgozó vezetőtársait is!
Az eredményeket május 8-9-én ismertetjük a 16. CIO Hungary konferencián.
Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak