Egyelőre még mindig talány, mikor kerülhet boltokba a dél-koreai cég technikai gondok miatt jegelt első hajlítható kijelzős készüléke. Viszont a hírek szerint két másik modell fejlesztése is előrehaladott állapotban van.

A tűzhöz közel lévő koreai sajtó szerint már javában dolgozik a Samsung a meg sem jelent hajlított kijelzős termékportfóliója szélesítésén. Sőt nem is egy, hanem rögtön két új változat próbálhatja meg megnyerni a vásárlók szívét. Már ha eljutnak a megjelenésig.

Toll a füledbe!

A szóban forgó, a Galaxy Fold család második generációját képviselő modell a források elmondása szerint 8 hüvelykes kijelzővel és S Pennel érkezik.  A Samsung állítólag már kérte is a beszállítóit, hogy készítsék elő egy olyan S Pen gyártását, amely belefér az új telefonba. A készülék gyártása a tervek szerint agusztusban indulhat, hivatalos bemutatátsa pedig decemberre várható. Ezek alapján a megjelenésre legkorábban 2020-ban lehet számítani.

A friss információk egybevágnak a Bloomberg korábbi értesüléseivel, miszerint a Samsung két hajtogatható telefonon is dolgozik. Akkor a vertikálisan hajtott megoldásról azt írták, hogy a hátoldalán egy külön egyhüvelykes kijelző is helyet kapott, ami az értesítések megjelenítésére szolgál összecsukott állapotban.

A tavaszi pletykák szerint a harmadik készülék viszont szakítana a másik két típus megoldásával, és az egyelőre szintén várakozó pályán rostokló Huawei Mate X-hez hasonló módon, azaz a felhasználóhoz képest kifelé lehetne összecsukni.

Lassan már megjelenhetne valami

Új és még újabb ötleteket felvonultató változatokból tehát nincs hiány, de kérdés, hogy mindezekből mikor lesz kézzel fogható, kereskedelmi forgalomba kerülő végtermék. Az év elején még úgy tűnt, hogy a Samsung lehet az első a nagy gyártók közül, amelyik képes a forradalminak remélt koncepciót boltokban kapható valósággá változtatni.

De az élet és a technológia kiforrotlansága alaposan keresztbe tett a terveknek. A 2000 dollártól induló készülékeket előzetesen tesztelő újságírók egyre-másra adtak hírt különböző anomáliákról és hibajelenségekről. Volt, ahol megtört a kijelző, vagy úgy villódzott, hogy nem lehetett már használni. A cég egy (rövid) ideig igyekezett a nem megfelelő használatra kenni a dolgot, de aztán gyorsan lefújták a Fold piacra dobását. Azóta sem tűnik úgy, hogy a mérnökök abszolválták volna a feladatot. A gyártó ugyan többször ígérte, hogy előáll az új megjelenési dátummal, de mindebből egyelőre csak annyi lett, hogy júliusban biztosan nem kerül boltokba a Galaxy Fold.

Konzumer tech

Véletlenül gyilkossággal vádolt meg egy államügyészt a mesterséges intelligencia

Az MI-vel gyártott, alacsony színvonalú híranyagok a jelek szerint még a Google "átfogó és naprakész információi" között is gond nélkül megjelenhetnek.
 
Hirdetés

Így lehet sok önálló kiberbiztonsági eszközéből egy erősebbet csinálni

A kulcsszó a platform. Ha egy cég jó platformot választ, akkor az egyes eszközök előnyei nem kioltják, hanem erősítik egymást, és még az üzemeltetés is olcsóbb lesz.

Ezt már akkor sokan állították, amikor a Watson vagy a DeepMind még legfeljebb érdekes játék volt, mert jó volt kvízben, sakkban vagy góban.

a melléklet támogatója a Clico Hungary

Hirdetés

ITSM a gyakorlatban

Három fájdalompont, amire az IT szolgáltatásmenedzsment gyors válaszokat adhat.

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.