Öt éve, hogy az informatika világában az egyik legsikeresebbnek számító vállalatvezető, Steve Jobs helyére más került; Tim Cook vette át a stafétabotot az almás cég alapítójától. Jobs hasnyálmirigyrákja 2004-ben vált nyilvánossá, a betegséget 2011 nyaráig munkában töltve viselte, végül öt éve, október elején hunyt el.
Az elmúlt fél évtized kétségtelenül változást hozott az Apple életében. Annak megítélése ugyanakkor korántsem egyszerű feladat, hogy Tim Cook jobban vezette-e a vállalatot. Az első egy-két évben még vitte a lendület az iPodokkal nagyot robbantó céget, de mostanra kifulladni látszik az iPhone-okra és iPadekre alapuló stratégia. A piac telített, és kellene egy új termék vagy szolgáltatás, ami ismét a Steve Jobs által megálmodott készülékekhez hasonló hullámokat tudna vetni az IT-piacon.
Mindazonáltal Cook nem hagyta pusztán sodorni magát az árral, az Apple sokat változott az elmúlt időszak alatt. Nem csak a termékek nőttek meg – a nagyobbá vált iPhone 6 konkrétan rekord profitot hozott a cégnek -, hanem például környezettudatosabb is lett a vállalat. Ugyanakkor például az Apple Watch már korántsem sikertörténet (bár kudarcnak sem mondanánk), és akad még néhány ilyen kihagyott ziccer (Apple TV).
Ami ízlett a főnök főztjéből...
Cook legnagyobb sikere az iPhone-hoz kapcsolódik. Évente három különböző modell jelenik meg, a 4 inches SE változat, a 4,7 inch méretű iPhone és az 5,5 hüvelykes képátlóval rendelkező Plus. Míg Jobs hitt az egy méret mindenkinek elképzelésben, addig a Cook-féle stratégia, mint már említettük, jelentősen fel tudta pörgetni a profitot.
Ehhez persze kellett a China Mobile-lal való megállapodás is, amely világviszonylatban az egyik legnagyobb mobilszolgáltatónak számít. A következő lépés pedig a szintén óriási potenciállal rendelkező India lehet – igaz, itt az igazán olcsó modelleknek volt eddig nagyobb piaca.
A jelenlegi Apple vezér alatt ért be több, egyre szélesebb körben elérhető szolgáltatás, mint amilyen a mobilfizetésekhez készített Apple Pay vagy a streaming tartalmat kínáló Apple Music. A vállalat ma már jóval nagyobb bevételre tesz szert az olyan szolgáltatásokból, mint az App Store, mint a kétezres évek elején zászlóshajóként funkcionáló Mac-ekkel. Szolgáltatás üzletága önmagában bekerülhet a világ száz legnagyobb vállalatát tömörítő Fortune 100-as listájára a következő évben.
Nem csak termékek és profit tekintetében újult meg a vállalat: Cook coming outja elősegíteti az amerikai társadalom melegekkel kapcsolatos sztereotípiáinak leépítését. Ennél talán egy kicsivel fontosabb esemény, hogy az új főnök alatt nagyobb hangsúlyt kapott a megújuló erőforrások használata, és szintén Cook volt az, aki ellenállt az FBI irányából érkező nyomásnak.

…és ami nem
Cook legnagyobb erőssége egyben legnagyobb felelőssége is. Mára az Apple eladásainak több mint kétharmada az iPhone-hoz kötődik, ahhoz az eszközhöz, melynek piaca nem csak a fejlett világban telítődik, de még az olyan, fejlődőnek mondott országokban is közel van már ehhez az állapothoz, mint például Kína. Nem meglepő, hogy hosszú évek után az iPhone eladások most először visszaestek.
Emellett akad néhány vitatható döntés, ami Tim Cook nevéhez kötődik. Például a Beats 2014 közepén bejelentett, 3 milliárd dolláros felvásárlását követően több mint egy évben telt, mire az így megszerzett tudást az Apple Music-ban elérhetővé tudták tenni. A szolgáltatás első változata valamivel kevesebb mint egy év alatt 15 millió előfizetőt gyűjtött ugyan, ami szép eredmény, ha nem vesszük figyelembe az ezen a téren legnagyobbnak számító rivális hasonló mutatóját. A Spotify előfizetői táborának még a felét sem éri el a kezelőfelülete és a hibái miatt több kritikát is kapott Apple Music.
Sorban következő kvázi-kudarc az Apple Watch, a vállalat okosórája. A 2014 végén nagy csinnadrattával bemutatott viselhető eszköz az első olyan újdonság volt, amit már Tim Cook mutathatott be elsőként. Ugyan a piacon már régebb óta jelen levő Fitbitet követően hamarosan a második legkeresettebb termék lett, de az eladások közelében sincsenek az iPhone szintjéhez. Ráadásul, az IDC becslése szerint az idei év második negyedében csupán 1,6 millió példányt szállított le a vállalat okosóráiból, ami 55 százalékos visszaesést jelent az előző évhez képest.
A fiaskók sorában említést érdemel a szintén 2014-ben megjelent Apple Maps, ami olyan mértékben tele volt hibával, hogy Cooknak nyilvánosan bocsánatot kellet kérnie a felhasználóktól. 2015-ben aztán be is jelentették, hogy teljesen új térkép készítésén dolgoznak a vállalatnál.
.png)
Mit hoz a következő öt év?
Szerencsére azért akad még néhány ötlet az Apple tarsolyában, amivel meg lehet rengetni a világpiacot – megfelelő előkészítés és pozícionálás után. Az egyik ilyen az elektromos autók területe: amint arról mi is írtunk, titkos labort üzemeltetnek Berlinben, mindeközben pedig gyanús zajok hallatszódnak az USA-beli üzemekből – amelyekbe egyébként a Teslából kilépő mérnököket veszi fel a vállalat.
A szoftverek világa legalább ekkora figyelmet kell, hogy kapjon, hiszen ez jelentheti a további lendületes felívelést az Apple számára. Cook és csapatának egyik legfontosabb feladata a digitális személyi asszisztensként működő Siri és az iPhone még okosabbá tétele. Az együttműködő technológiáknak egyre kevésbé reagálni, mint inkább előre jelezni kell - gyakorlatilag tulajdonosuk igényeinek kitalálására kell felkészíteni ezeket a fejlesztéseket. A mesterséges intelligencia, a gépi tanulás még intenzívebb alkalmazása elkerülhetetlennek látszik a következő években.
Mindazonáltal a céget még mindig az elektronikus kütyüt vásárlók tartják el, így Steve Jobs gyermeke továbbra sem engedheti meg magának, hogy figyelmen kívül hagyja ezt a szegmenset. És itt nem csak az olyan, régóta elhanyagolt területekre kell gondolni, mint a MacBook Pro-k, hanem a gyakorlatilag külsejét tekintve 2007 óta nagyjából változatlan iPhone. A vállalat következő öt éve nagy mértékben azon is múlik, hogy mennyire tudja újragondolni okostelefonos és tabletes termékeit.
„Még nagyobb hangsúlyt kell helyezni a formatervezés és a kezelőfelületek fejlesztésére. Innovációkra van szükség” – adott hangot véleményének Tim Bajarin, a Creative Strategies elemzője. Ezzel a megállapítással pedig valószínűleg maga Steve Jobs is egyetértene.
2026-ban a vállalkozások minden eddiginél több adatot generálnak és használnak. Az előrelátó vállalatok ezért újraértékelik a megközelítésüket: mi lenne, ha a tárolás, a biztonsági mentés és az együttműködés egyetlen rendszerben kezelhető lenne?
Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?