Az Apple szeretné tudni, hogy pontosan ki és milyen módszerekkel férne hozzá az adatokhoz.

A tegnap esti Apple rendezvény azért is volt különleges, mert egy nappal előzte meg a vállalat bírósági meghallgatását a San Bernardino ügyben. Mint ismeretes, a tavaly decemberi terrorcselekményben nyomozó FBI azt szeretné elérni, hogy az Apple segítsen feltörni az egyik elkövető által használt iPhone-t. Tim Cook eddig kategorikusan elutasította a kérést, többek között ezért is került volna sor a bírósági meghallgatásra, ami végül elmarad.

Hirtelen irányváltás

Az Igazságügyi Minisztérium utolsó pillanatos beadványa szerint egy külső szakértő segítségével megoldhatóvá vált a szóban forgó iPhone 5c feltörése, illetve az azon lévő adatok megszerzése. A nyomozó hatóság azt is közölte a bírósággal, hogy további tesztekre van szükség annak kiderítésére, hogy a módszer valóban működőképes-e, ha azonban ez az eljárás használható, akkor nincs szükség az Apple segítségére az ügyben.

Nagy a nyomás: sorban állás a megoldásért

Mindez még nem zárja ki azt, hogy a két fél találkozzon a bíróság előtt a jövőben. A Minisztérium azt is valószínűsítette, hogy ha az újonnan megtalált módszer kudarcot vallana, akkor a felek folytathatják az éppen szünetelő vitát. Az ügyben eljáró bíró a várakozásnak megfelelően elnapolta a meghallgatást, ami egyben azt is jelenti, hogy az Apple-nek jelenleg semmiféle kötelezettsége sincs abban, hogy segítséget nyújtson a hatóságoknak.

Rejtélyes, külsős segítség

A Minisztérium egyelőre senkivel sem közölte azt az információt, hogy pontosan ki nyújt segítséget az iPhone feltörésében. Azt viszont biztosan lehet tudni, hogy nem kormányzati szereplőről van szó, ami innentől két lehetséges forgatókönyvet sejtet. Az egyik szerint egy olyan nagy biztonsági cég ad tippeket az FBI-nak, aki rendelkezik elegendő szakértelemmel. A másik, jóval valószínűbb szcenárió az, hogy hackerek kerültek a képbe, akik számára nem jelent kockázatot, ha kiderül a „személyük”. Sőt.

Az Apple jogászai az amerikai újságíróknak tartott sajtótájékoztatón egyértelművé tették, hogy feltétlenül szeretnék megtudni az ügyben közreműködők nevét, amivel együtt arra is felhívták a figyelmet, hogy az új fejlemény miatt a Minisztérium, illetve a hatóságok többé már nem hivatkozhatnak arra a körülményre, hogy az iPhone feltörésében kizárólag az Apple nyújthat segítséget.

Konzumer tech

MI-vel védenék a britek az internetre szabadított óvodásokat

Az illetékes hatóság felmérése szerint egyre több kisgyerek jelenik meg a világhálón, akiknek a szülei is egyre nagyobb szabadságot engednek a digitális térben.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.