A Tesla-vezér április közepén tett ajánlatot a cégre, amit első körben a menedzsment nem igazán értékelt. Úgy tűnik azonban, hogy akár még a héten létrejöhet a megállapodás.

Hétfő kora hajnalba nyúló tárgyaláson van túl Elon Musk és a Twitter 11 fős igazgatótanácsa - számolt be tűzhöz közeli forrásokra hivatkozva a New York Times. A lap úgy tudja, a közösségi hálózat felvásárlásáról szóló megbeszélések nagyon előrehaladott állapotban vannak, és könnyen lehet, hogy hamarosan hivatalos bejelentés is történhet az ügyben.

A Tesla részvényárfolyamának utóbbi években tapasztalt meredek emelkedésének köszönhetően a világ leggazdagabb emberévé váló Musk április 16-án jelentkezett be az általa is gyakran használt platformért. Az összesen 43 milliárd dolláros ajánlat részvényenként 54,2 dollárnak felel meg, ami a bejelentés pillanatában 20 százaléknyi prémiumot jelentett. Musk azt is kijelentette, hogy kivezetné a tőzsdéről a Twittert, és olyan változásokat hajtana végre, ami lehetővé teszi, hogy az emberek szabadabban nyilvánulhassanak meg a szolgáltatáson keresztül.

Mindettől első körben sem az elemzők, sem maga a Twitter vezetősége nem volt túlságosan lenyűgözve. A szakértők valószínűtlennek tartották, hogy a menedzsment ráállna az üzletre, amit megerősített az is, hogy a közösségi hálózat tőzsdei "védekező manőverekbe" kezdett, megnehezítve azt, hogy Musk jelentős részvénycsomagot vásárolhasson fel.

A helyzet azonban jelentősen megváltozott: múlt héten Musk bizonyítékokat szolgáltatott szándékai komolyságáról azzal, hogy összesen 46,5 milliárd dollárnyi forrást mutatott fel. Utóbbit többek között a Morgan Stanley és más hitelezői csoportok finanszíroznák, részben Musk Teslában lévő részvénycsomagjára alapuló hitelekkel.

Az igazgatótanács és a vevő között zajló tegnapi tárgyalások alapján nem kizárt, hogy már a most csütörtökön esedékes negyedéves jelentéskor, vagy akár valamivel előbb is megtörténhet a bejelentés a felvásárlásról. A nevük elhallgatását kérő informátorok ugyanakkor azt is elmondták, hogy még semmi sem biztos, és akár teljesen össze is omolhatnak a már finisben tartó egyeztetések.

Fokozódó érdeklődés

A Twittert kvázi hivatalos kommunikációs csatornaként használó, több mint 80 millió követővel rendelkező Musk április elején kezdett komoly mozgolódásba azzal, hogy több mint 9 százaléknyi részesedést szerzett a cégben. Ennek kapcsán rögtön felmerült, hogy be is ülne az igazgatótanácsba, ám ezt végül elutasította, és helyette inkább kitalálta, hogy vinné az egész vállalatot.

A két esemény között eltelt napokat sem töltötte tétlenül, hiszen a részvénycsomag megszerzését követően nem sokkal közvélemény-kutatásba kezdett a közösségi oldalon. Ebben arról kérdezte a twitterezőket, hogy szeretnének-e egy "szerkesztés gombot", vagyis az üzenetek szerkesztésének lehetőségét, ami a közösségimédia-platform egy sokak által régóta várt funkciója lenne. A Twitter vezérigazgatója, Parag Agrawal véleményét az akcióról jól szemlélteti, hogy a felhasználókat "óvatos szavazásra" kérte az ügyben.

Közösség & HR

Nem halad nagyon jól a britek MI-szuperhatalommá válása

Bár a jelenlegi kormány regnálása alatt már 100 milliárd fontra teszik az ágazatba áramló magántőke értékét, a Guardian értékelése szerint jórészt "fantombefektetésekről" van szó, az OpenAI pedig éppen most tette parkolópályára nagyszabású Stargate UK projektjét is.
 
Mesterséges intelligencia, DevSecOps, platformkonszolidáció – leggyakrabban ez a három szó hangzik el a szakértők szájából.

a melléklet támogatója a Clico

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.