A hálózat leállítása után egy hónappal meg is állapodtak a vevővel, az állami Pro-M-mel. A vételár 68 milliárd forint.
Hirdetés
 

Értékesíti a Digi mobilinfrastruktúráját a 4iG Csoport, jelentette be a tőzsdei vállalat múlt hét péntek délután. Az infrastruktúra az országos lefedettségű hálózattal rendelkező Vodafone januári felvásárlásával lényegében fölöslegessé vált. A tulajdonos a működés racionalizálása jegyében június elsejével le is kapcsolta a Digi hálózatát, és a mintegy 200 ezer előfizetőt áttette a Vodafone infrastruktúrájára.

A 4iG, pontosabban a telekommunikációs portfóliót összefogó leányvállalata, az Antenna Hungária Zrt. pénteken megállapodást írt alá az állami tulajdonban lévő Pro-M Zrt.-vel a Digi mobil infrastruktúráját tulajdonló MIS Omega Mobilhálózat Kft. értékesítéséről. Az ügylet részeként az állami cég tulajdonába kerül kétezer-ötszáz torony az igatlanokkal, valamint az aktív és passzív rádióhálózati eszközökkel egyetemben, valamint az 1800 MHz-es frekvenciatartomány használati joga, illetve az arra vonatkozó rádióengedély. A 4iG több potenciális vevővel is tárgyalt, melyek közül a Pro-M Zrt. ajánlatát fogadta el, írja a vállalat közleménye.

Az EDR (Egységes Digitális Rádiótávközlő rendszer) hálózatot is üzemeltető Pro-M Zrt. a rendvédelmi szervek, a Magyar Honvédség és a katasztrófavédelem szélessávú adatátviteli szolgáltatását, az ún. PPDR-t (Public Protection and Disaster Relief) fogja biztosítani a megszerzett hálózaton. A tranzakcióról kiadott közlemény szerint a Digi hálózati infrastruktúrájára alapozva gyorsítható a fejlesztés alatt álló PPDR rendszer kiépítése.

A 68 milliárd forintos vételár tartalmazza a Pro-M Zrt. által igényelt egyéves üzemeltetést, továbbá a toronyinfrastruktúrához tartozó új core-hálózat kiépítésének költségeit is. A vevő a tranzakció részeként a vételárat 2024. július 31-ig három részletben fizeti meg.

Mindössze másfél év 4iG-színekben

Mint emlékezetes, a 4iG 2021 tavaszán tett nem kötelező érvényű ajánlatot a Digire. Novemberben le is ütötték a vételárat, 625 millió eurót (akkori árfolyamon mintegy 230 milliárd forint).

A vállalat már 2022 tavaszán megkezdte a telekommunikációs portfóliója integrációját az Antenna Hungária alatt. Azzal azonban, hogy tavaly sikerült megállapodni az országos lefedettségű Vodafone felvásárlásáról, a Digi infrastruktúrája lényegében fölöslegessé vált.

Mobilitás

Szimulált elefántok leplezik le az önvezető rendszerek ügyetlenségét

Egy új benchmark azokat a megbízhatósági értékeléseket feszegeti, amelyekből nem igazán derül ki, hogy az önvezető modellek hogyan és milyen gyakran mondanak csődöt a váratlan helyzetekben.
 
Hirdetés

A jövőálló digitális megoldások sikere az üzleti értékteremtésben mérhető

Az informatikai fejlesztések gyakran technológiai kérdésként jelennek meg, pedig egy kódsor vagy digitális megoldás önmagában soha nem lehet végcél. A 4D Soft több mint 35 éve ennek szellemében fókuszál a projektek negyedik dimenziójára: az üzleti értékteremtésre.

A biztonság ’balra tolódása’ az alkalmazásfejlesztésben nem csak technikai kérdés. A DevSecOps-elvek érvényesüléséhez az IT-szervezet működését és más területekhez való viszonyát is újra kell szabni.

a melléklet támogatója a Clico

Hirdetés

A hibakeresés nem egyenlő az alkalmazásbiztonsággal

Építsünk olyan AppSec környezetet, amely csökkenti az alkalmazásfejlesztés kockázatait, de nem válik a gyors leszállítás akadályává!

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.