Kevés értékelhető bejelentés érkezett, ezért a Google szerint fölösleges fenntartani a 2017-ben indított Google Play Security Reward Programot.

Levélben értesítette regisztrált hibavadászait a Google Play, hogy augusztus 31-én leállítja a Google Play Security Reward Programot (GPSRP). Az Android Authority közli a levél teljes szövegét, melyben a cég az érdeklődés hiányával indokolta a program leállítását. Mint írják, az Android operációs rendszer biztonságának általános javulása és a funkciók biztonsági réseinek felderítésérére és javítására irányuló erőfeszítések eredményeként a kutatóközösség egyre kevesebb érdemi sebezhetőséget jelentett.

A leállításig, tehát az e hónap végéig beérkező sérülékenységeket azonban a Google Play biztonsági csapata még megvizsgálja legkésőbb szeptember 15-ig, és az esetleges díjazásról is döntenek legkésőbb szeptember végéig. A kifizetések feldolgozása azonban néhány hetet igénybe vehet.

Erősítette a biztonsági hálót

A Google 2017 októberében indította el a programot. Ezzel kívánta ösztönözni a sérülékenységvadászokat, hogy intenzívebben foglalkozzanak a Google Play-ben terjesztett népszerű Android-alkalmazásokkal. Kezdetben meglehetősen szűk volt mind a programba bevont kutatók száma, mind az érintett appok köre. A Google elsősorban az érzékeny adatok szivárgását és a távoli kódfuttatást lehetővé tevő sérülékenységekért fizetett 1000-5000 dollár közötti összegeket.

A program fokozatosan bővült, és számos sérülékenység feltárásával járult hozzá olyan népszerű appok biztonságának javításához, mint az Airbnb, az Amazon, a Dropbox, a Facebook, a Lyft, a Snapchat, a Spotify vagy a Telegram. A GPSRP-t 2019 augusztusában terjesztették ki a Google Play összes olyan appjára, amely elérte a 100 millió telepítést. Minden ilyen aalkalmazás bekerült a programba függetlenül attól, hogy volt-e saját sebezhetőségbejelentési vagy bug bounty programja.

Ekkor már a GPSRP jutalmai is jelentősebbek voltak. Egy távoli kódfuttatási hiba megtalálását akár 20 ezer dollárral is honorálták, a szenzitív adatok szivárgását lehetővé tevő sérülékenységért pedig maximum ötezret fizettek.

A program elég sok biztonsági kutatót vonzott. Alig egy évvel indulása után, még a "zártkörű" szakaszában is több mint 30 díjazandó sebezhetőséget találtak a kutatók, melyekért összesen 100 ezer dollárnál is többet fizetett ki a Google. Újabb egy év alatt a jutalom összege már 265 ezer dollárra nőtt. Ez volt egyébként az utolsó év, amikor nyilvánosságra hozták a kifizetett összeget.

Mi marad a GPSRP helyett?

Mint azt a Google mindig is hangsúlyozta, minden app biztonságáért a fejlesztője felel. A népszerű alkalmazások (amik mögött nagyobb cégek állnak) ezért általában kialakítottak bug bounty programot, vagy legalább létrehoztak saját felületet, ahol akár a felhasználók is bejelenthetik, ha valami rendellenességet tapasztalnak.

A Google sem engedi el teljesen a szabad hibavadászokat: viszi tovább az Android and Google Devices Security Reward Programot, valamint a Google Mobile Vulnerability Reward Programot. Emellett valószínűsíthetően a vállalat belső biztonsági csapatának a szerepe is nőni fog a platform biztonságának fenntartásában.

Biztonság

A golyóvonatokat is algoritmusok vezetik majd

Japán büszkeségeit azért csak lassan, megfontolva haladva rakják át teljesen automatikus működésre. Az óvatosság érthető, hiszen a Sinkanszenek 300 felett repítik utasaikat.
 
A teljes életciklust lefedő rendszerek képesek megszüntetni azt a káoszt, ami a szervezetek zöménél még mindig akadályozza az információáramlást.

a melléklet támogatója a GLOBAL-UNION Kft., a Kyocera márka kizárólagos magyar disztribútora

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.