A piackutató legfrissebb táblázatában szinte minden szám lényegesen mást mutat, mint ami a legutóbb áprilisban kiadott hasonló jelentésben szerepelt.

Három hónap alatt teljesen felforgatta az informatikai és kommunikációs szektora (IKT) vonatkozó előrejelzését a Gartner. Az áprilisi elemzéshez képest szinte minden sorban jelentős eltérések látszanak mind az idei, mind a tavalyi forgalmi adatoknál. A változások azonban nem egy irányba mutatnak, így a mozgások eredője tulajdonképpen nem is olyan komoly.

A legújabb jelentés éves alapon 7,5 százalékos bővülést vizionál idénre, szemben az áprilisban bemondott 8 százalékkal. A helyzet fonákságát mutatja, hogy ennek ellenére összegszerűleg immár nagyobb forgalmat vár 2024-re az amerikai piackutató: 5,26 milliárdot a korábban prognosztizált 5,06 milliárdhoz képest. 

A hektikus változások hátterében természetesen nagyrészt a mesterséges intelligenciát lehet felfedezni. Ezt jól szemlélteti, hogy az adatközponti rendszerek esetében áprilisban kimutatott 10 százalékos bővülés ma már 24 százalékon áll. Mindez a generatív algoritmusok számlájára írható, mivel a cégek egymás nyakát tapossák az ügyfelek kegyeiért zajló MI-versenyben.

 

 

Az adatközpontokkal ellentétben az informatikai szolgáltatások területén sokkal negatívabb lett az éves növekedésre vonatkozó jövőkép. A bő 7 százalékos mostani becslés messze elmarad a tavasszal remélt közel 10 százalékhoz képest, ami a piackutató kommentárja szerint "részben a tanácsadást és az üzleti folyamatok szolgáltatásait is magában foglaló alszegmensek lassuló kiadásainak köszönhető".

Más kérdés, hogy összegszerűleg vizsgálva a területet, itt is teljesen mást látni. A jelek szerint a Gartner szakértői korábban nagyon alulbecsülték a tavalyi teljesítményt: az áprilisban még 1385 milliárdosra saccolt szegmens a friss adatok alapján több mint 1500 milliárdos forgalmat bonyolított 2023-ban. Ezzel párhuzamosan az idei bevételi becslés 1520-ról közel 1610 milliárdra hízott.

Piaci hírek

Hamarosan nyílik az első teljesen robotizált hotel

Az egyedülállóként beharangozott kezdeményezés Kínában valósul meg. Az egyetlen emberi alkalmazott nélkül folyamatosan működő 44 szobás szálloda részlegesen már idén kinyithat Sencsenben.
 
Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.
Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.