A Gartner előrejelzése szerint 2024-ben globálisan 5 ezer milliárd dollárnál is többet költünk majd infokommunikációs eszközökre és szolgáltatásokra.

Több pozitív stimulus is éri idén az informatikai és kommunikációs szektort (IKT), így egészséges, éves szinten 8 százalékra rúgó növekedésnek néz elébe a világ egyik legjelentősebb iparága. Mindez a Gartner héten kiadott jelentéséből olvasható ki, amely szerint a globális kiadások 2024-ben valamivel átlépik az 5000 milliárd dolláros szintet. A mostani előrejelzés jelentős javulást jelent az alig egy negyedévvel ezelőtt mondott jóslathoz képest, amikor még csak 6,8 százalék sejlett fel idénre az amerikai piackutató üveggömbjében.

A derűsebb képhez többek között hozzájárulnak a kellő informatikai szakértelem hiányában külső támogatásra szoruló vállalatok, akik immár többet költenek tanácsadásra, mint a belső IT-s állományra. Mindez az informatikai szolgáltatások szegmensének erőteljes, közel 10 százalékos növekedésében érhető tetten idén. A terület éves szinten már több mint 1,5 milliárd dolláros forgalmat generál, ami a kommunikációra fordított kiadásokkal immár gyakorlatilag megegyező tétel. 

 

 

Az adatközponti rendszerekbe a generatív mesterséges intelligenciával kapcsolatos felfokozott várakozások pumpálják a pénzt. A szolgáltatók sorra építik speciális szerverparkjaikat, amelyeket kifejezetten algoritmusok támogatására hegyeztek ki. A Gartner becslése szerint például a legnagyobb szereplők szerveres kiadásainak 60 százaléka megy idén ilyen célra.

Több év szenvedés után idén az eszközök tortaszelete sem zsugorodik tovább, sőt szerény, de szemmel látható mértékű növekedést produkál a terület. Ehhez a mobiltelefonok átlagos élettartamának rövidülése mellett szintén szerepet játszik a mesterséges intelligencia, hiszen az előrejelzések alapján 2024-ben már minden ötödik PC és okostelefon MI-fókuszú modell lesz.

Piaci hírek

Ki kell fizetnie a Google-nek az EU-s rekordbüntetést

Egy 2018 óta húzódó ügy végére került pont tegnap azzal, hogy az Európai Unió Bírósága tegnap helyben hagyta a versenykorlátozó intézkedések miatt a Google-re kiszabott 4,1 milliárd eurós EU-s bírságot.
 
A hurráoptimizmusnak régen vége, a fejlesztések sem technikai köntösben zajlanak már, hanem üzleti, jogi és kockázatkezelési megfontolások dominálnak. Belépőben vagyunk a cloud második korszakába.

a melléklet támogatója a ONE Solutions

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.