Még ugyan nincs vége az évnek, de a blokklánctechnológiák elemzésére fókuszáló Chainalysis már kihozta éves jelentését a kriptopénzekkel kapcsolatos bűncselekményekről. A kirajzolódó trendek szerint a kiberbűnözők nagy potenciált látnak a területben, amit jelez, hogy tavalyhoz képest mind a nyilvánosságra került ügyek számában, mind az eltulajdonított vagyon értékét tekintve növekedést regisztráltak.
Felszálló ágban
A Chainalysis szakértői 2024-ben 303 esetet azonosítottak be, amelyekben összesen 2,2 milliárd dollár értékű kriptopénzt tulajdonítottak el (eddig). Az esetszám tekintetében ez 7,5 százalékkal, értékben pedig 21 százalékkal haladja meg a 2023-as adatokat. A mostani volt egyébként zsinórban a negyedik olyan év, amikor legalább 1 milliárd dollárnyi kriptovalutának kelt lába a világban.
Idén a hekkerek számára legnagyobb sikert hozó akciók között kiemelkedik a japán DMM Bitcoin kriptotőzsdéről májusban ellopott több mint 305 millió dollár, illetve az a 235 millió dollárnyi kriptopénz, ami az indiai WazirX rendszeréből tűnt el a nyár közepén.
Kriptolopásokhoz köthető kibertámadások száma és a kár értéke amerikai dollárban (forrás: Chainalysis)
A fenti grafikonból ugyanakkor az is látszik, hogy a 2021-ben és 2022-ben produkált rekordszinteket egyelőre szerencsére nem sikerült újra megközelíteni. A hullámzásban nagyban szerepet játszhat a legnépszerűbb kriptoeszköz, a bitcoin árfolyamának alakulása. A 2021 őszén már 70 ezer dollár felett járó bitcoin 2022-ben látványosan összezuhant, ami érthető módon erősen csillapította a tolvajok kedvét is.
Az idei erősödésben viszont már vastagon közrejátszhatott az, hogy a bitcoin sosem látott magasságokba ért. Utóbbi nem kis részben annak a Donald Trumpnak köszönhető, aki előző elnöki ciklusa alatt még kifejezetten ellenségesen állt a kriptopénzekhez. A januártól második ciklusát kezdő amerikai politikus azonban egy tőle nem szokatlan éles fordulattal mostanra keblére ölelte a témát.
Phenjan a legnagyobb gengszter
A jelentés egyik legérdekesebb eleme, hogy a szakértők az elkövetett bűncselekmények jelentős részét közvetlen összefüggésbe hozzák az észak-koreai rezsimmel. A Chainalysis ezeknek az akcióknak az összértékét 1,3 milliárd dollárra taksálják, azaz a teljes "forgalom" 60 százaléka landol Phenjanban. A témában korábban is aktív észak-koreai hekkerek idén különösen szorgosak voltak, hiszen tavaly az idei összeg nagyjából felét sikerült felmutatniuk. A nemzetközi szankciókkal szorongatott kommunista rezsim számára különösen jó célpontnak számítanak a kriptopénzek, hiszen ezekkel sokkal könnyebben kijátszhatók a korlátozások.
Rakétafejlesztési és egyéb katonai célú programjait ugyanakkor nem kizárólag kriptotárcák elemelésével igyekszik finanszírozni Phenjan. Mint nemrégiben beszámoltunk róla, bevett szokás, hogy informatikusokat helyeznek el hamis papírokkal külföldi szervezeteknél. Ez egyrészt a dollárban utalt jövedelem miatt érdekes a rezsimnek, de egyre gyakrabban előfordul, hogy a cégektől adatokat lopnak, amivel aztán meg is zsarolják őket. A váltságdíjat pedig természetesen kriptovalutában követelik.
Felhőbe vezető út hazai szakértelemmel
Robusztus műszaki háttér, korszerű technológia és a felhasználóbarát kezelhetőség. A Flex Cloudhoz nem kell nagy IT-csapat, csak egy elhatározás és pár kattintás.
Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak