A magyar honvédségnek és a térség más NATO-tagállamainak is fejlesztenek majd digitális eszközöket.

Közös hadiipari céget alapított a Rheinmetall, a 4iG és a HM Elektronikai, Logisztikai és Vagyonkezelő Zrt. A vállalat többségi tulajdonosa 51 százalékos részesedéssel a Rheinmetall, a 4iG-nek 39, míg a Honvédelmi Minisztérium cégének 10 százalék részesedése van a vállalatban. A Budapesti Értéktőzsde oldalán közzétett közlemény szerint az alapítók célja, hogy a közös vállalat részt vállaljon a Magyar Honvédség digitalizációjában, valamint a közép-kelet-európai NATO-tagállamok számára digitális eszközöket fejlesszen és forgalmazzon.

A cég, amely "digitális harci-, valamint szárazföldi, illetve légi szimulációs rendszerek, illetve a C4ISTAR-képességen alapuló felszerelések fejlesztésére, illetve értékesítésére jön létre", a tervek szerint 2022 második felében kezdené meg a működését.

A Rheinmetall technológiai szolgáltatóként működik közre az alkatrészek, termékek, katonai képességek és know-how-k területén. A HM EI Zrt. hozza a védelmi informatikai és infrastrukturális szolgáltatások, a taktikai harci menedzsment és rendszerintegráció terén szerzett tudását, míg a 4iG az informatikai és telekommunikációs hátterét, kibervédelmi- és fejlesztési kompetenciáját. Utóbbi vállalat biztosítja a szoftverfejlesztéshez szükséges feltételeket is.

A fejlesztett digitális harci rendszereket, szárazföldi és repülési szimulációs eszközöket a magyar honvédség mellett egyes közép-kelet-európai NATO-tagállamok fegyveres erőinek is értékesítik majd.

Az alapítók szerint a közös vállalat piacra lépését támogatja, hogy a védelmi ipari termékek iránt jelentős mértékben megnövekedett a kereslet. (Mint egy csiphiányról szóló anyagunkban érintőlegesen írtuk, a Rheinmetall Ukrajna lerohanása óta szárnyal, árfolyama csaknem duplázódott.)

Része lesznek a Rheinmetall digitalizációs tervének

A partnerek által létrehozott közös vállalat az egyik központi eleme lesz a Rheinmetall és a 4iG digitális fejlesztési stratégiájának, és szerves része lesz a Rheinmetall hadiipari digitalizációs stratégiájának is, idézi a közlemény Armin Pappergert, a Rheinmetall vezérigazgatóját.

A 4iG vezérigazgatója, Jászai Gellért szerint a Rheimetall-lal kötött partnerségnek köszönhetően a 4iG stratégiai szinten léphetett be egy új üzleti területre, a védelmi ipar technológiai és digitalizációs részére. "Az együttműködés elősegíti a technológiai és tudástranszfert a vállalatok között, a közös fejlesztésű katonai célú megoldások pedig a későbbiek során kulcsszerepet tölthetnek be további fejlesztési és gyártókapacitások Magyarországra vonzásában" – idézi a közlemény a vezérigazgatót.

A Rheinmetall nem mellesleg a magyar infokommunikációs cég résztulajdonosa is, miután a tavaly novemberi szándéknyilatkozata után idén januárban megszerezte a 4iG 25 százalékát.

Piaci hírek

Biztonsági katasztrófával és kamu statisztikával érkezik a Trumpok okostelefonja

A kommentárok szerint a Trump Mobile T1-es okostelefonja már azzal felülmúlta az előzetes várakozásokat, hogy a jelek szerint tényleg létezik, de a szolgáltató tízszer több megrendelésről számolhatott be a valóságos számokhoz képest.
 
Hirdetés

Az adatkezelés újragondolása 2026-ban: hogyan oldja meg a Synology DS sorozat a valós üzleti kihívásokat

2026-ban a vállalkozások minden eddiginél több adatot generálnak és használnak. Az előrelátó vállalatok ezért újraértékelik a megközelítésüket: mi lenne, ha a tárolás, a biztonsági mentés és az együttműködés egyetlen rendszerben kezelhető lenne?

Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.

a melléklet támogatója a ONE Solutions

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.