A geopolitikai és gazdasági okok miatt beindult elvándorlás annyira jól sikerült, hogy az egyébként olcsó munkaereje miatt is vonzó Vietnámban már inkább a dolgozók diktálnak.

Néhány évvel ezelőtt elképzelhetetlen volt Vietnámban, hogy az elsősorban a nagy nyugati technológiai vállalatoknak gyártó összeszerelő üzemeknek kelljen teperniük a potenciális munkavállalók megnyeréséért. Márpedig a Rest of World helyi beszámolója alapján pontosan ez zajlik Ázsia egyik legfelkapottabb országában.

Rámentek a lepattanóra

A mostani történet igazából jó pár évvel ezelőtt kezdődött, és nem is Vietnámban, hanem Kínában. A 2010-es évek második felére ugyanis olyan jó ütemben fejlődött a távol-keleti nagyhatalom, hogy az lassacskán lecsorgott az alsóbb társadalmi rétegekhez is, ami viszont az egyik nagy versenyelőnyét, az olcsó munkaerőt kezdte zárójelbe tenni.

A Google 2019-es költözésének oka azonban már nem csupán az emelkedő bérek voltak, hanem a Washington és Peking között egyre magasabb fokozatra kapcsoló kereskedelmi háború is. Az azóta sem csillapodó geopolitikai kockázatok közepette ráadásként kitört a pandémia, ami még egy komoly okot szolgáltatott a beszállítói lánc újratervezésére, diverzifikálására.

Mindebből Vietnám profitált, ahol az elmúlt nagyjából egy évtizedben gombamód kezdtek szaporodni az összeszerelő üzemek. Többek között az Apple is folyamatosan dolgozott a beszállítói kör áttelepítésén erre a térségre. Az országban nagy számban állt rendelkezésre fiatal, jól képzett, olcsó munkaerő, akik közül kedvükre válogathattak a Foxconn és más elektronikai beszállítók HR-esei. Egyáltalán nem volt ritka, hogy a dolgozó fizetett azért, hogy egy sokak által áhított pozíciót megkapjon.

Fordulóban a kocka

Hogy mennyit fordult a világ, azt jól mutatja, hogy már TikTokon és Facebookon kell magukat élőzve reklámozni az üzemeknek, hátha így felkeltik a fiatal célközönség figyelmét. Ahogy nő az országba beköltöző gyártók száma, úgy találják egyre jobb érdekérvényesítési pozícióban magukat az álláskeresők.

Ennek a folyamatnak köszönhető, hogy a munkaadók már jutalékot adnak, aki új embert hoz, a friss kollégákat pedig belépési bónuszokkal és egyéb juttatásokkal igyekeznek lekenyerezni. Ezzel párhuzamosan javulnak a munkakörülmények is, ami mindenképpen üdvözlendő változás.

Bármennyire is javul a helyzet a dolgozók szempontjából, a bérek még így is bőven a megfizethető kategóriában maradnak a gyártók számára. Kínában például nagyjából kétszerannyit kell fizetni egy feldolgozóiparban alkalmazott munkásnak, mint ahol most a vietnámi bérszint tart.

Közösség & HR

Már nem minden arany, ami MI?

Egy indiai startupprogram finoman jelzi: nem elég "nagyobbat" mondani, hanem érdemes valami eredetivel, ám perspektivikussal előállni.
 
Hirdetés

HPE Morpheus VM Essentials: a virtualizáció arany középútja

Minden, amire valóban szükség van, ügyfélbarát licenceléssel és HPE támogatással - a virtualizációs feladatok teljes életciklusát végigkíséri az EURO ONE Számítástástechnikai Zrt.

A VMware felvásárlása és licencelési gyakorlatának átalakítása erősen rányomta a bélyegét az adatközponti infrastruktúrára: a korábban kiszámítható alap bizonytalanná és gyakran költségesebbé vált.

a melléklet támogatója az EURO ONE

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.