Többévnyi fejlesztést és tesztelést követően munkába álltak Kínában az első, emberi sofőr nélkül működő taxik. Az Egyesült Államokban bejegyzett, egy kínai származású fiatal kutatómérnök által mindössze 2016-ban alapított AutoX ezzel rekordidő alatt jutott el oda, ahová eddig kevés riválisnak sikerült.
Nehéz terepen
Az egyelőre Sencsen belvárosára korlátozódó szolgáltatásnál Chrysler Pacifica modellekkel végzik a személyszállítást. Természetesen az autók szenzorok garmadával vannak felszerelve, hogy minden irányban és minden pillanatban tisztában legyen az algoritmus a környezeti viszonyokkal. A vezető nélküli járműveket egyelőre pilot program keretében engedték az utakra. A vállalkozó kedvűeknek előbb regisztrálnia kell és az előre feltöltött kreditjeikkel tudják igénybe venni a futurisztikus fuvart.
Ahogy a fenti bemutató videóban is kitűnik, a kínai város nem éppen a fegyelmezett közlekedőiről híres. A tesztút során az AutoX kocsijának többek között piroson átvágó biciklissel, szabálytalanul parkoló autókkal és egyéb váratlan eseményekkel kellett megbirkóznia.
A szolgáltatás mögött a startup AI Driver elnevezésű önvezető rendszere dolgozik, amely például már Kaliforniában is azon kevés megoldások között van, amelyek engedélyt kaptak az ottani hatóságoktól a vezető nélküli autózás éles közúti teszteléséhez. Az AI Driver algoritmusát lidaros szenzorok, kamerák és lézeres érzékelők látják el a szükséges információkkal, és az egész konstrukció járműfüggetlen, azaz elméletben bármilyen gyártó modelljéhez hozzáigazítható a rendszer.
Egyre több az első fecske
Habár a tényleges és teljes önvezető rendszerek széles körű használatától még évekre vagyunk (a technológia finomítása mellett szükség van például a szabályozói környezet kialakítására is), egyre gyakrabban lehet beszámolni olyan új kezdeményezésekről, amelyek valamilyen szempontból áttörésként értékelhetők. Az AutoX mostani programja sem világpremier, hiszen az Alphabet szárnyai alatt működő Waymo már két évvel ezelőtt elindította saját hasonló szolgáltatását az arizonai Phoenixben.
CIO kutatás
Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?
Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.
Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!
Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.
HPE Morpheus VM Essentials: a virtualizáció arany középútja
Minden, amire valóban szükség van, ügyfélbarát licenceléssel és HPE támogatással - a virtualizációs feladatok teljes életciklusát végigkíséri az EURO ONE Számítástástechnikai Zrt.
Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?