Mi másnak is lenne köszönhető ez, mint a mesterséges intelligencia körüli őrületnek?! Egyesek már a dotkomlufihoz hasonlítják a helyzetet.

Kockázati befektetések szempontjából az elmúlt két év legizmosabb negyedévén van túl az amerikai piac, írja a Reuters a PitchBook elemző cég adataira hivatkozva. Az amerikai startupokhoz 55,6 milliárd dollár érkezett az április-júniusi időszakban. Ez az első negyedévhez képest is jelentős, 47 százalékos növekedés: az első negyedévben 37,8 milliárd dollárt fektettek be.

A PitchBook anyaga kiemeli: elsősorban a mesterséges intelligencia témája körül nyüzsgő induló vállalkozások kedvéért nyíltak a befektetői pénztárcák. A második negyedévet olyan dealek dobták meg, mint az xAI-ra Elon Musk által összekalapozott 6 milliárd dollár, vagy a CoreWeave 1,1 milliárd dollárja.

Összességében azonban az idei második negyedév csak lokális csúcs: 2021 negyedik negyedévében ugyanis csak az USA-ban 97,5 milliárd dollár áramlott az induló vállalkozásokhoz. Utána komoly zuhanás történt, a mélypont 2023 második negyedéve volt 35,4 milliárd dollárral. A befektetőket ugyanis a magas kamatok és az egyre nehezebb exitek elfordították a startupoktól ("minek kockáztatni, ha másként is lehet sokat keresni?"). A trend megfordulása egyértelműen a mesterséges intelligencia berobbanásának köszönhető.

Továbbra is jelentősek a kockázatok

A befektetői aktivitást az a remény táplálja, hogy az MI-megoldások gyorsan termőre fordíthatók. A PitchBook elemzése szerint azonban a pénzbőség egyelőre nem párosul a sikeres exitek szaporodásával, sőt! Egyelőre csak kisebb ügyletek történtek: első negyedévben 37,8 milliárd dollár, a másodikban pedig csak 23,6 milliárd volt az amerikai exitek összértéke.

A másik kockázat, hogy kiderülhet: rövid távon csupán üres lufi az MI körüli felhajtás, és ezeknek a befektetéseknek csak egy kicsi része és a VC-k által elvártnál hosszabb távon fog megtérülni. Egyesek piacelemzők már felvetették, hogy akár hasonló is történhet, mint az ezredfordulós dotkomválság idején.

A tendenciák ugyanis hasonlók. A tőzsdeindexek szárnyalnak, az S&P 500 a 2022 októberében elért mélypontjához képest több mint 50 százalékkal, a Nasdaq Composite pedig 2022 vége óta több mint 70 százalékkal nőtt.

Ahogy a PitchBook elemzése mutatja, még nincs olyan pénzbőség, mint az ezredfordulón volt, de most is vannak racionálisan minimum nehezen értékelhető növekedések. Ilyen például, hogy az Nvidia 4300 százalékkal ér többet, mint öt éve. (A Cisco a 90-es évek második felében hasonló, tempóban, 4500 százalékkal nőtt.)

Vannak azonban jelentős különbségek is: a technológiai cégek jobb pénzügyi kondícióban vannak, mint az ezredfordulón, és a befektetők az MI-optimizmus ellenére megfontoltabban csorgatják a pénzt.

Az elemzők a jövőt illetően óvatosan fogalmaznak. Mint a Reutersnek mondta egyikük, senki sem tudja pontosan, mi fog történni a mesterséges intelligenciával, és bizonytalan az is, hogy hosszú távon ki lesz a technológia nyertese (ahogy az Amazon is túlélte a dotkomlufi kipukkanását, más cégek viszont eltűntek a süllyesztőben).

További részletek a Reutersen »

Piaci hírek

Véletlenül gyilkossággal vádolt meg egy államügyészt a mesterséges intelligencia

Az MI-vel gyártott, alacsony színvonalú híranyagok a jelek szerint még a Google "átfogó és naprakész információi" között is gond nélkül megjelenhetnek.
 
Hirdetés

Így lehet sok önálló kiberbiztonsági eszközéből egy erősebbet csinálni

A kulcsszó a platform. Ha egy cég jó platformot választ, akkor az egyes eszközök előnyei nem kioltják, hanem erősítik egymást, és még az üzemeltetés is olcsóbb lesz.

Ezt már akkor sokan állították, amikor a Watson vagy a DeepMind még legfeljebb érdekes játék volt, mert jó volt kvízben, sakkban vagy góban.

a melléklet támogatója a Clico Hungary

Hirdetés

ITSM a gyakorlatban

Három fájdalompont, amire az IT szolgáltatásmenedzsment gyors válaszokat adhat.

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.