A második negyedéves szállítási adatokból azért, ha nagyon keresi az ember, kiolvashat némi pozitívumot is.

Kellemetlen mérföldkőhöz érkezett az okostelefonos piac az IDC legfrissebb jelentése szerint. Az amerikai piackutató előzetes számításai alapján ugyanis sorozatban a nyolcadik negyedévben zsugorodott éves összevetésben a piaci torta.

A pandémia elején hirtelen megugró kereslet miatt már két évvel ezelőtt elkezdődött az a folyamat, hogy az aktuális szállítások nem voltak képesek hozni az előző év magas bázisértékét, főleg az alakatrészhiány és a logisztikai problémák következtében. Erre aztán rátett még pár lapáttal a felpörgő infláció, amit csak fokozott az ukrán invázióval együtt járó globális bizonytalanság és gazdasági nehézségek.

Volt már rosszabb

A szakértői kalkulációk alapján az áprilistól június végéig tartó időszakban összesen bő 265 millió darab okostelefont szállítottak le a gyártók, ami 7,8 százalékkal kevesebb, mint egy éve ilyenkor. A piackutató ugyanakkor jó jelnek veszi a csökkenés ütemének mérséklődését. (A tavalyi ünnepi szezonban 18, az idei első negyedévben pedig nagyjából 15 százalék volt a visszaesés mértéke.)

 

Globális okostelefon-piac, 2023/Q2 - IDC
Infogram


A fenti táblázat egyik érdekessége a Transsion felbukkanása a legnagyobb gyártók között. A vállalat nem nevezhető rutintalannak, mivel 2006-ban alapították Hongkongban. A cég elsősorban a fejlődő piacokra koncentrál, azon belül is leginkább az afrikai régióra, ahol a helyi igényekre és lehetőségre szabott olcsó készülékeivel nagy népszerűségnek örvend. Noha csak 2014-től foglalkoznak okostelefonokkal, a cég már 2017-ban képes volt olyan negyedévet felmutatni, amikor a Transsion volt a kontinens legjelentősebb szállítója.

Lesz még jobb is

Az IDC szerint a felhalmozott készletek kipucolása és a remélhetőleg javuló makrogazdasági környezet az év második felében már elhozhatja a fordulatot, ami jó lehetőség a piaci szereplőknek arra, hogy újraosszák a tortát. Ennek egyik kézzelfogható jele a Transsion bekerülése, amely a körülményekhez képest elképesztő, nagyjából 34 százalékos forgalombővülést tudott elkönyvelni.

Konzumer tech

A Temu gazdája lenyomta még az Alibabát is

A gyorsan növekvő alkalmazás üzemeltetője, a PDD tavasszal tette át a székhelyét Sanghajból Dublinba, és egyelőre a szaporodó ellenőrzések sem lassítják tengerentúli terjeszkedését.
 
Hirdetés

Ráfizetünk, ha a védelmen spórolunk!

Ha a védelmen spórolunk, kiberbűncselekmény áldozatává válhatunk. A Sophos MRD (észlelő és helyzetkező) szolgáltatása védelmet nyújt.

Összeurópai szabályozás készteti a cégeket a biztonságosabb informatikai működésre, de a megvalósításhoz nemcsak technológia, hanem emberek is kellenek.
Minden vállalatnak számolnia kell az életciklusuk végéhez érő technológiák licencelési keresztkockázataival. Rogányi Dániel és Vincze-Berecz Tibor (IPR-Insights) írása.

Miért ne becsüljük le a kisbetűs jelszavakat? 1. rész

Miért ne becsüljük le a kisbetűs jelszavakat? 2. rész

Miért ne becsüljük le a kisbetűs jelszavakat? 3. rész

A felmérésekből egyre inkább kiderül, hogy az alkalmazottak megtartása vagy távozása sokszor azon múlik, amit a szervezetük nem csinál, nem pedig azon, amiben egymásra licitál a többi munkáltatóval.

Ezért fontos számszerűsíteni a biztonsági kockázatokat

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2023 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.