A koreai fejlesztésű robot majdnem olyan sebességre képes, mint az Boston Dynamics gepárdja.
Hirdetés
 

A robotok fejlődésének állapota nagyjából azóta kap kiemelt figyelmet, mióta a Google megszerezte magának a Boston Dynamicsot. A cég az egyik legismertebb robot építő vállalkozás, amely elsősorban az állatvilágból merít mintát magának egy-egy új szerkezet megalkotásakor. A levegőben közlekedő drónok már a mindennapjaink részévé váltak, és a fejlődés ütemét látva nem elképzelhetetlen, hogy hamarosan négy, illetve kétlábú robotok fognak sürgölődni körülöttünk.

Fut mint a...Velociraptor

A Boston Dynamics tartja a gyorsasági világrekordot (47 km/h) a Gepárd nevű robottal, de most egy koreai kutatólaboratórium is bejelentkezett saját, különleges kialakítású gépével. Az Advanced Institute of Science and Technology (KAIST) nevű intézet kutatói teljesen más módon közelítenek a témához, bár ők is az állatvilágot vették mintául a robot megtervezésekor.

A KAIST a két lábon, nagy sebességgel közlekedő dinoszaurusz, a Velociraptor mozgását és felépítését igyekezett másolni, ami a videó tanúsága szerint kifejezetten jól sikerült. A Gepárdhoz képest a Raptor sokkal könnyebb és kisebb is, mindössze 47 centiméter magas, és csak 3 kg-ot nyom. A lábak nem is lábak, hanem szénszálas, pengevékonyságú protézisek, amelyek egészen 46 km/h-ig képesek felgyorsítani a robotot. A szerkezet tetején elhelyezett és futás közben pörgő tengely a robot egyensúlyozását végzi, és akadályozza meg, hogy előre, vagy hátrazuhanjon.

A Raptor kiválóan végzi a dolgát és még akkor sem akad el, vagy veszít a sebességéből, amikor akadályokat gördítenek elé, azaz a futópadra. Ahogy a legtöbb tesztfázisban lévő robot, egyelőre ez sem képes laboratóriumi körülményeken kívül mozogni és közlekedni, ezért még nem kell tartani attól, hogy az emberiség egy összehangolt robottámadás áldozata legyen.

Békével jöttünk!

Ami egyébként is botor feltételezés, bár az eddig napvilágra hozott, nem humanoid formájú prototípusok legtöbbje valamilyen katonai tevékenységet támogató céllal készült. Éppen ezért váltott ki még tavaly év végén alapos meghökkenést az, amikor a Google ismeretlen (valószínűleg milliárdos) összegért megvásárolta a Boston Dynamicsot, aminek egyik legismertebb megrendelője az USA Védelmi Minisztériumához tartozó kutatórészleg, a DARPA. A Google egyértelművé tette, hogy kizárólag békés céllal fog robotokat fejleszteni, arról viszont egyelőre nincs információ, hogy a KAIST kinek és milyen céllal ajánlja a Raptort. 

Piaci hírek

Hasznos trükköt tanult a Gemini

A Google generatív MI-asszisztense mostantól a felhasználói kívánalmak alapján egy sor népszerű fájlformátumban is képes prezentálni válaszát már magában a beszélgetési ablakban.
 
Hirdetés

A jövőálló digitális megoldások sikere az üzleti értékteremtésben mérhető

Az informatikai fejlesztések gyakran technológiai kérdésként jelennek meg, pedig egy kódsor vagy digitális megoldás önmagában soha nem lehet végcél. A 4D Soft több mint 35 éve ennek szellemében fókuszál a projektek negyedik dimenziójára: az üzleti értékteremtésre.

A biztonság ’balra tolódása’ az alkalmazásfejlesztésben nem csak technikai kérdés. A DevSecOps-elvek érvényesüléséhez az IT-szervezet működését és más területekhez való viszonyát is újra kell szabni.

a melléklet támogatója a Clico

Hirdetés

A hibakeresés nem egyenlő az alkalmazásbiztonsággal

Építsünk olyan AppSec környezetet, amely csökkenti az alkalmazásfejlesztés kockázatait, de nem válik a gyors leszállítás akadályává!

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.