A GDPR-re hivatkozva tiltotta ki a vállalati telefonokról a Continental a WhatsApp-ot és a Snapchatet.

Harminchatezer Continental-dolgozó bánkódhat: ők azok, akiknek a vállalati telefonjáról a Continental AG kitiltotta a WhatsAppot és a Snapchatet – írja a SecurityWeek. Az ok a GDPR, azaz az EU általános adatvédelmi rendelete, ami körül nagyjából fél-egy éve nagy fordulatszámmal pörögnek az érintettek: szállítók, melyek GDPR-megfelelőséget biztosító rendszerekkel kecsegtetik ügyfeleiket, felhasználók, akiknek egy része még most, a rendelet hatályba lépése után sem nagyon tudja, hova is kapjon.

De mivel a rendszerek soha nem tökéletesek, a várható büntetés meg elrettentő, valószínűsíthető, hogy a közeljövőben még lesz néhány olyan történet, mint amilyet most a Continental szolgáltatott. (Persze elképzelhető olyan magyarázat is, hogy a cégvezetés végre talált egy védhető indokot arra, hogy kitiltson bizonyos alkalmazásokat a vállalati telefonokról.)

Nem felel meg a GDPR-nek

A világszerte 240 ezer embernek munkát adó autóipari beszállító, amelynél komoly mesterségesintelligencia-fejlesztések is folynak az autonóm járműirányító rendszerek támogatására, azzal indokolta a döntést, hogy a két app nem felel meg az európai adatvédelmi rendelet előírásainak.

A Continental értelmezésében azzal, hogy például a WhatsApp hozzáférést kér cégjegyzékhez, egyszerűen áttereli a felelősséget a felhasználóra, aki az alkalmazáson keresztül el akarja érni a listában szereplő személyeket. Azaz a Continental szerint lényegében a felhasználónak kellene egyenként engedélyt kérnie a kontaktlistán szereplő személyektől ahhoz, hogy elérhesse őket az appon keresztül. Mindezt Elmar Degenhart, a vállalat vezérigazgatója mondta, de nyilván jogászok serege dolgozott a háttérben, akik felfedték a WhatsApp használatának ezt a csapdáját.

Egyébiránt – már ha a Continental GDPR-értelmezése megállja a helyét –, valóban nonszensz az adatvédelmi előírás terhét a felhasználóra tolni. Nagyon úgy néz ki azonban, hogy ez a történet, sokkal inkább szól az szabály körüli bizonytalanságról, mint az adatvédelem megsértéséről.

Ha valami nincs is rendben a WhatsApp körül, az sokkal inkább a Facebook ténykedésére vezethető vissza. Az app alapítója és egykori vezérigazgatója, Jan Koum egy hónapja hagyta ott Zuckerbergéket. Bár döntését nem indokolta, nem sokkal korábban olyan cikkek jelentek meg a sajtóban, mely szerint Koumnak egyáltalán nem volt ínyére, hogy a Facebook a WhatsApp felhasználói adatbázisát is bedarálta saját hirdetési szolgáltatása alá.

Eső után köpönyeg…

Nyilván keveseknek fáj a szíve a 36 ezer Continental-alkalmazottért. Nem lóghatnak a Snapchaten munkaidőben? Na és, kit érdekel?

Az ügy azonban szépen felszínre hozza a szabályozás körüli európai szintű hiányosságokat. Mint azt az Sepsi Tibor, az ELTE Alkotmányjogi Tanszékének külsős oktatója, szabályozási szakjogász írja az EU-s rendelet hazai adaptálásának problémáit taglaló cikkében az Átlátszón, az Európai Bizottság egyelőre nem készített a 25 ezer szóból álló GDPR-hez (a magyar infotörvény terjedelme ennek mindössze harmada: nyolcezer szó!) végrehajtási rendeletet, az uniós szintű alkalmazási iránymutatások pedig még csak angolul érhetők el.

Cloud & big data

Az MI megnehezíti a bug bounty programok működtetését

Nem csak a kibertámadások frekvenciája nőtt. Ömlenek a hibavadász platformokra a mesterséges intelligenciával azonosított sérülékenységek. Jelentős részük szemét.
 
Hirdetés

Költségcsökkenésből finanszírozott modernizáció

A cloud-native alkalmazások megkövetelik az adatközpontok modernizációját, amihez a SUSE többek között a virtualizációs költségek csökkentésével szabadítana fel jelentős forrásokat.

Felhőalapú automatizációs modellek konkrét vállalati felhasználásban - hat folyamat, ahol már bizonyított az AIaaS és az RPAaaS.

a melléklet támogatója a ONE Solutions

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.