Szon Maszajosi összesen 64 milliárd dollárnyi tőkét fektetne abba, hogy a SoftBank az MI-ipar egyik legfontosabb szereplője legyen.

Önálló mesterségesintelligencia-részleget állít fel az Arm, értesült a Nikkei. A tervek szerint a brit csiptervező cég 2025 tavaszán mutatja be az MI-re kihegyezett csipek első prototípusait.

A fejlesztések jelentős részét a SoftBank finanszírozza abból a mintegy 64 milliárd dollárnyi tőkéből, melyet a cég vezetője, Szon Maszajosi az MI-iparban szeretne elkölteni. A prototípusok fejlesztésére több százmilliárd jent (100 milliárd jen kb. 640 millió dollár) fordítanak majd. A távlati terv állítólag az, hogy a tömeggyártás beindulásával az üzletágat önállósítják, és közvetlenül a SoftBank alá szervezik.

Magát a gyártást bérgyártó partnerekkel oldják meg. Az első példányok jövő év őszén jöhetnek a gyártósorokról. Állítólag a SoftBank már több bérgyártóval, köztük a TSMC-vel is tárgyal, hogy biztosíthassa a szükséges gyártási kapacitást.

A terv végrehajtásában Szonékat semmi sem akadályozza. Bár az Arm tavaly szeptember óta ismét tőzsdei cég, mégpedig igencsak sikeres, a részvények 90 százaléka továbbra is a SoftBank kezében van, így gyakorlatilag bármit át tud vinni a menedzsmenten.

Minden iparágba be akarnak nyomulni

Az MI csipekben jelentős piaci potenciál van. A Nikkei idézi a kanadai Precedence Research előrejelzését, amely szerint idén várhatóan 30 milliárd dollár méretű lesz ez a piac, de elképesztő tempóban bővül: 2029-ben meghaladja a 100 milliárd, 2032-ben pedig a 200 milliárd dollárt. Ezt a piacot jelenleg az Nvidia vezeti, de a kereslet sokkal gyorsabban nő, mint a vállalat gyártási kapacitásai. A SoftBank pedig ebben komoly lehetőségeket lát, amihez az Arm sikeres tőzsdei szereplése miatt most forrásai is vannak.

Így nem meglepő, hogy Szon, aki amúgy is mélyen hisz a mesterséges intelligenciában, bátran kockáztat. Elképzelése az, hogy a SoftBank az MI-n keresztül lesz képes intenzíven terjeszkedni olyan területeken, mint az adatközpontok, a robotika vagy az energiatermelés. Ehhez akarja egyesíteni a legújabb MI-, félvezető- és robotikai technológiákat. Koncepciója helyességéről igyekszik meggyőzni minden olyan fontos félvezetőipari szereplőt, mellyel a SoftBank a jövőben együtt szeretne működni.

Az Arm pozíciói mindenesetre ígéretesek. Már vannak létező kapcsolatai, architektúráit használja többek között az Nvidia is, amely épp az MI-hájpnak köszönhetően szárnyal a tőzsdén. Szintén fontos lehet Szon koncepciójának sikere szempontjából, hogy a legfontosabb végponti eszközök, az okostelefonok 90 százalékában Arm architektúrájú csipeket használnak, ahogy az Apple is.

A tervben egyébként nincs semmi meglepő. Szon már az Arm tőzsdére vitelekor azt tervezte, hogy siker esetén a SoftBank erőforrásainak jelentős részét az MI-iparban szeretné fialtatni. A befektető cég teljes ökoszisztémában gondolkodik: 2026-ra tervezi, hogy saját gyártású csipekre alapozva épít adatközpontokat világszerte. És mivel az adatközpontokhoz sok energia kell, beszáll a megújulóenergia-iparba is, beleértve fúziós technológiát.

(Illusztráció: Arm.com)

Piaci hírek

A törvényhozóknak sem tetszik, hogy már a gondolatokból is árucikket faragnak

Nem újdonság, hogy folyamatosan gyűjtik és értékesítik az emberek személyes adatait azok a cégek, amelyeknek az alkalmazásait használják, de még ebben is szintlépést jelenthet, amit a neurotechnológiai vállalatok művelnek.
 
Hirdetés

Digitalizáció a mindennapokban: hogyan lesz a stratégiai célból napi működés?

A digitális transzformáció sok vállalatnál már nem cél, hanem elvárás – mégis gyakran megreked a tervezőasztalon. A vezetői szinten megfogalmazott ambiciózus tervek nehezen fordulnak át napi működéssé, ha hiányzik a technológiai rugalmasság vagy a belső kohézió.

Azok a vállalatok, amelyek gyorsabban, intelligensebben és empatikusabban tudnak reagálni ügyfeleik kérdéseire, összességében értékesebb, hosszabb távú kapcsolatokat építhetnek ki.

a melléklet támogatója a One Solutions

CIO KUTATÁS

AZ IRÁNYÍTÁS VISSZASZERZÉSE

Valóban egyre nagyobb lehet az IT és az IT-vezető súlya a vállalatokon belül? A nemzetközi mérések szerint igen, de mi a helyzet Magyarországon?

Segítsen megtalálni a választ! Töltse ki a Budapesti Corvinus Egyetem és a Bitport anonim kutatását, és kérje meg erre üzleti oldalon dolgozó vezetőtársait is!

Az eredményeket május 8-9-én ismertetjük a 16. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2025 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.