A pénzügyi szolgáltató jelenleg is kínál "vásárolj most, fizess később" lehetőséget, ám a Paidy felvásárlásával piachoz is jut.

Múlt hónapban még arról cikkeztek, hogy a Paidy a koronavírus miatt felfokozódó aktivitást meglovagolva akár már idén tőzsdére mehet. Ebből a friss események fényében azonban semmi nem lesz, mivel a PayPal bejelentette, hogy egy 2,7 milliárd dolláros üzlet keretében felvásárolja a startupot.

Sokan vannak és nem szeretnek tartozni

2008-ban alapított japán fintech vállalkozás egyike a szigetország amúgy nem túl nagy számban előforduló unikornisainak, azaz olyan gyorsan növekvő fiatal vállalkozásoknak, amelyek értékelése eléri az egymilliárd dollárt. A Paidy tavaly elsőként jelent meg Japánban kamatmentes utólagos fizetési szolgáltatásával. 

A távol-keleti országban a Buy Now, Pay Later (BNPL) jellegű szolgáltatások korábban nem nagyon tudtak elterjedni, mert a japánok többsége még mindig kitart a készpénzes fizetés mellett. A koronavírus-járvány azonban alaposan "megdolgozta" a helyi szokásokat is, és ahogy az emberek egyre többet kezdtek online vásárolni, úgy erősödött az igény például a BNPL-szegmens által kínált megoldásokra is. 

A Paidy konstrukciójában a jelenleg 6 millió regisztrált ügyfél megteheti, hogy három egyenlő részben fizeti ki a kosarát. A kamatmentes részletfizetésre lehetőség van készpénzben is fizikai üzletekben, de teljesíthető banki átutalással is. A kulturális eltérések tetten érhetők a fizetési szokásokban is, ellentétben például az USA-val vagy Nyugat-Európával, Japánban az ügyfelek többsége hónap végére kiegyenlíti tartozását, mert a kölcsönök felhalmozását nem nézi jó szemmel a társadalom.

Szakértői becslések szerint a tavaly 882 milliárd jenes forgalmat bonyolító utólagos fizetési szolgáltatások piaca több mint a duplájára, 1880 milliárd jenre hízhat 2024-ig.

Nagy a helyezkedés

Az amerikai PayPal eddig is a BNPL-szektor egyik legmeghatározóbb globális szereplője volt, ami a felvásárlással csak tovább erősödhet. Igaz, erre az erősítésre szükség is van, mivel a szegmens valósággal forrong az elmúlt időszakban. Jó példa erre a rivális Square tetemes összeget megmozgató akvizíciója. Az Afterpay nyári, 29 milliárd dolláros felvásárlása lett a legnagyobb ilyen jellegű üzlet, amit Ausztráliában valaha megkötöttek.

Az utóbbi időszakban tapasztalható konszolidációs törekvéseket nem csak a piaci lehetőségek kibövülése, illetve a szegmens érése fűtheti, hanem az is, hogy nemrégiben világossá vált: az Apple is harapna magának egy jókora darabot ebből az egyre szebben kerekedő tortából. Mérpedig, ha Cupertino valahová beteszi a lábát, ott bizonyosan nem maradnak átrajzolatlanul az erőviszonyok.

Sőt még csak lépnie sem kell az Apple-nek, elegendő egy lehetséges lépésről szóló sajtóhír is. A Bloomberg július közepén írta meg, hogy információi szerint Cupertino belép a vásárlási mikrohitelek piacára, mire több BNPL-piac szereplőnél azonnal kétszámjegyű zuhanást produkáltak a részvények. A PayPal méretének és lényegesen szélesebb portfóliójának hála ezt a pánikot jórészt megúszta, de azért még itt is jelentkezett egy kis mínusz a sajtóhír hatására.

Piaci hírek

El az útból! Érkezik az OpenAI legújabb üdvöskéje

Ha van is fék az MI-vonaton, azt senki nem akarja használni. A ChatGPT fejlesztője az emberi szintű problémamegoldásra képes o3 modell beharangozásával zárta az évet.
 
Hirdetés

Felhőbe vezető út hazai szakértelemmel

Robusztus műszaki háttér, korszerű technológia és a felhasználóbarát kezelhetőség. A Flex Cloudhoz nem kell nagy IT-csapat, csak egy elhatározás és pár kattintás.

A szoftveresen definiált WAN hálózatok kiépítése jóval komplexebb feladat egy hagyományos hálózati fejlesztésnél.

a melléklet támogatója a Yettel

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.