Ezt már kifejezetten közműszerű felhasználásra tervezték, és a meglévő Powerpack rendszerekhez képest többek között 60 százalékkal magasabb energiasűrűséget ígér.
Hirdetés
 

A Tesla a hét elején jelentette be legújabb csúcstermékét, a Megapack nevű akkumulátorrendszert, amelyet a vállalat hivatalos blogján közölt bejegyzés szerint a korábbiaknál egyszerűbb és gyorsabb telepítés mellett célzottan közüzemi szintű energiatárolási projektekhez terveztek. A Megapack 3 megawattórás tárolókapacitása mellett egyetlen tápforrásból 1,5 megawattórás inverter kapacitással működik, és a műszaki tervezés alapjául szolgáló Powerpack telepekhez képest 60 százalékkal magasabb energiasűrűséget biztosít.

A vállalat szerint így emondható, hogy egy-egy Megapack rendszer nem csak olcsóbban, de hatékonyabban is üzembe állítható a hagyományos fosszilis erőműveknél, legyen szó szélturbinákkal vagy napelemfarmokkal együtt való felhasználásról. Mindez az arányokat tekintve azt jelenti, hogy az új termékre alapozva kevesebb mint három hónap alatt kibocsátásmentes, 250 megawattos teljesítményű, 1 gigawattórás tárolókapacitással erőműveket lehet felhúzni 3 holdas (0,012 négyzetkilométeres) területen.

Az áramtermeléstől az értékesítésig

A közleményből kiderül, hogy a Megapack első telepítésére Kaliforniában, a Pacific Gas and Electric Company megbízásából kerül sor, ahol az lesz a szerepe, hogy besegítsen a társaság saját kapacitásait meghaladó energiaigény esetén a helyi hálózatban. Mint ismeretes, a korábbi Powerpack termékeket már két évvel ezelőtt is hasonló célláal állították üzembe Ausztráliában, ahol ezzel nem csak a világ legnagyobb, közműhálózatot támogató lítiumionos telepe jött létre, de állítólag már az első évben 40 millió dolláros költségcsökkenést eredményezett.
 


A Tesla arról is beszámolt, hogy a Megapack mellé saját fejlesztésű szoftvert is biztosít az erőművek háron belüli irányítására, monitorozására és monetizálására. Minden Megapack a Powerhub nevű, a közmű- és mikrohálózatokat is kiszolgáló kiszoplatformhoz csatlakozik, ezen felül integrálható a Tesla Autobidder gépi tanuló platfromjával az automatizált energiakereskedelem érdekében. A blogbejegyzésből kiderül, hogy a vállalat ügyfelei a globális piacokon ma már több mint  100 megawattórányi energiát osztanak ki ezen a módon.

A gyártó Powerwall és Powerpack termékein keresztül már az előző évben is több mint 1 gigawattórás tárolókapacitást épített ki világszerte, ami azt jelenti, hogy összesen 2 gigawattóra fölé emelkedett Tesla-telepeket alkalmazó tárolási projektek kumulatív teljesítményének szintje. A Megapack egyébként már saját termékoldalt is kapott a társaság honlapján, ami a további részletekért ezen a hivatkozáson keresztül is elérhető.

Piaci hírek

A robotok újabb bűnözési hullámot indíthatnak az Europol szerint

A robotok, a drónok és a mesterséges intelligencia fejlődésével a fizikai világban is megjelenik minden, ami eddig a digitális világra volt jellemző, nem beszélve arról, ha az automatizálás miatt tényleg tömegek veszítik majd el a megélhetésüket.
 
Hirdetés

Az ötlettől az értékteremtésig – a gépi tanulási pipeline szerepe az adattudományi működésben

A jó adatok önmagukban még nem elegendők: a modellek csak akkor működnek megbízhatóan, ha egy átlátható, automatizált és reprodukálható környezetben futnak. A gépi tanulási pipeline-ok éppen ezt a technológiai hátteret teremtik meg.

Sok szervezet adatvezéreltnek tartja magát, mert van BI rendszere és heti dashboardja. A valóságban azonban ennél többről van szó; a kérdés ugyanis nem az, hogy van-e elég adat, hanem, hogy mennyire jól használják a döntések meghozatalához.

a melléklet támogatója a One Solutions

EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!

Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.

2026.03.10. UP Rendezvénytér

RÉSZLETEK »

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2025 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.